Indítunk egy sorozatot a Stresszblogon, amelyben a stresszel különböző szempontból foglalkozó szakemberek mondják el véleményüket, tapasztalataikat, és adnak ötleteket, jó tanácsokat. Ennek az első darabját fogadjátok most szeretettel.

F. Várkonyi Zsuzsa több évtizede foglalkozik pszichoterápiával, népszerű pszichológiai könyvek szerzője, nagyon sokat tett azért, hogy Magyarországon az emberek szélesebb körben kezdjenek az önismerettel foglalkozni; önismereti, kommunikációs tréningeket tart. Vele beszélgettem a stresszről:

A stressznek világos biológiai magyarázata van. Veszély esetén sok energiát kell csatornázni egy helyre, hogy meg tudjunk birkózni a minket ért fenyegetéssel, és ezt a testünk meg is teszi. Az állatoknál is így van, egy zsákmányállatnál még a szülés is szünetel, ha megjelenik egy ragadozó. Ez jó és hasznos dolog, önmagában semmi baj nincs vele, csak hagyni kell időt a kipihenésére. A baj akkor kezdődik, ha a fenyegetések olyan ütemben érkeznek, hogy nincs idő az ezekre adott megfeszített testi választ kipihenni, nincs idő helyreállítani a test belső egyensúlyát. A test állandósítja a készenlétet, erről szól a gyomorfekély meg a magas vérnyomás.

Fontos hozzátenni, hogy a stresszt kiváltó ok nem objektív külső történés, hanem én vagyok a vevőkészülék, én élem meg valahogyan - stresszesen - az eseményeket. Akik jó kapcsolatban vannak a realitással (erős bal-agyféltekés működés) és a saját belső világukkal, megélésükkel (jó jobb-agyféltekei működés), azok tudják a legjobban meghozni azt a döntést, hogy az egyes eseményeken mennyit érdemes stresszelni. Minden, az első pillanatban veszélyesnek titulált helyzetről egy döntést hozunk: ránk tartozik-e, megoszthatjuk-e a terhét, visszadobható-e, mennyi energiát kell belefektetnünk a megoldásába, egyáltalán meg kell-e oldanunk. Aki gyorsan, és jól meg tudja hozni ezeket a döntéseket, az jól meg tudja vonni a határait, és kevesebbet szenved a stressztől. Mert nem mindegy, hogy egy zavaró eseménnyel öt percig foglalkozunk, vagy még két nap múlva is azon rágódunk, és álmatlan éjszakáink vannak miatta.

Különösen nehéz a döntés akkor, mikor olyan élethelyzetben vagyunk, ami folyamatos stresszforrást jelent. Mert mit tegyünk például abban a helyzetben, ha életünk társa, férjünk/feleségünk/barátnőnk nehéz, és egyre nehezebb számunkra. Folyamatos stresszt jelent a vele való együttélés, az örökös konfliktus, ám van egy érzékeny gyerekünk, aki nagyon ragaszkodik hozzá. Vagy milyen döntést hozzunk, ha a munkahelyünk jó megélhetést biztosít a számunkra, ami manapság nem is olyan gyakori, de a munkával kapcsolatos stresszünk állandó. Mit tegyünk ilyen helyzetekben?

Ezek nem könnyű döntések. De hogy milyen területen, és milyen mértékben tudom a stresszt kívül tartani a saját életemen, az döntés kérdése. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy kiugorjanak egy olyan helyzetből, mint amiket az előbb említettünk, de sokkal többen megtehetnék, mint amennyien elhiszik ezt magukról az emberek. És még ha nem is ugrik ki valaki egy ilyen helyzetből, átformálhatja a saját gondolatait, a megélését róla. Ha mondjuk stresszes a munkahelyem, újra és újra méltatlan helyzetbe hoznak, megalázó dolgoknak vagyok kitéve, akkor mondhatom magamnak,  hogy "Jó, nem azért járok ide, hogy szeressük egymást, hanem el kell tartanom a családomat, ki kell fizetnem a lakáshitelemet, meg kell élnem valahogy. Az, ami itt történik, nem rólam szól, ahogy velem bánnak, annak nem én vagyok az oka. Amint találok jobbat, ki fogok lépni." Ez utóbbi nagyon fontos érzés. Ha tudatosítom magamban, hogy egy ilyen helyzetbe nem kell beleragadnom, hogy ki fogok lépni - akkor máris könnyebb elviselnem a helyzettel járó nehézségeket, máris kevesebb stresszt élhetek meg.

Több a stressz manapság az európai/amerikai emberek életében, mint régen volt. Ennek egyik fontos oka az elmúlt ötven év, nálunk is egyre erősebben jelenlévő amerikai és nyugat-európai kultúrája, amely a változást favorizálja. A fejlődés, a rugalmasság, és a mobilitás az érték, amik vitathatatlanul jó dolgok. De az ellenpontjaik, a hűség, a kitartás, a stabilitás, a monotónia már nem szerepelnek sehol. Pedig minden újhoz való alkalmazkodás a maga módján stressz, és rengeteg energiát felemészt. Az állandóságban kiismerjük magunkat, tudjuk, hogy mire számítsunk, fel vagyunk készülve a dolgokra, ismerjük – ez energiát spórol nekünk. Nem arról van szó, hogy minden maradjon úgy, ahogy van, de például ha egy munkahelyen rövid időközönként mindent újra és újra felborítanak, hogy ezentúl mindenki mást csinál, mint eddig, mással, és másképp, az rettenetesen energia-zabáló. Olyan, mintha folyamatosan váltogatva hideg és meleg vizet zúdítanának ránk.

A kulcs az egyensúly. Nem kell menekülnünk a stresszes helyzetek elől, a stressz természetes, mindenki átéli, szükségünk is van rá. De meg kell adnunk az időt magunknak arra, hogy kipihenjük. Nem kell tartanunk a változástól, sőt sok esetben éppen a magunk érdekében, a stressz csökkentése miatt változtatnunk kell az életünkön, de higgyünk abban is, hogy az állandóságnak, de még a monotóniának is van jótékony hatása számunkra. Néha nem árt lassítani, és megadni magunknak a megszokással járó biztonságot.