A XXI. századi Magyarországon ritkán kerül az ember olyan stresszhelyzetbe, amire a stresszreakciót megalkotta a természet. Kevésszer kell élet-halál harcot vívni, mégha egy sorbanállás néha annak is tűnik; nem üldöz a medve, és nem törnek be ellenséges hordák a falvainkba. De azért megesik, hogy egy nyugodt délelőtt hirtelen elérhető közelségbe kerül a halál, például, ha túszul ejtenek egy bankrablás során. Egy túszhelyzet rendkívül gyors, és hatalmas méretű stresszt okoz. Akit túszul ejtenek, annak lepereg az egész élete a szeme előtt, felkészül arra, hogy nem távozik onnan élve. A racionális reakció ebben a helyzetben, hogy a túsz mindent megtesz saját túlélése érdekében, engedelmeskedik a támadóknak, és közben figyeli a menekülés lehetőségét. Indokolt érzés lehet a pánik, rettegés, gyűlölet, harag a támadókkal szemben, és reménykedő bizalom a megmentésre sietőkkel kapcsolatban. Az emberi psziché azonban nem racionálisan működik, így az esetek egy kis részében nem ezek az érzések jönnek felszínre. Előfordul, hogy a túszok elkezdenek hálát, sőt szeretetet, elfogultságot érezni a túszejtők felé, ellenségesek a rendőrséggel, megmentőkkel szemben, és még az is megesik, hogy a túsz nem távozik akkor sem, ha lehetősége lenne. Ez a Stockholm-szindróma.
1973-ban Stockholmban két fegyveres kirabolta a Kreditbanken-t, és eközben, augusztus 23-tól 28-ig fogva tartottak négy banki dolgozót. A túszokat végül kiszabadították, a rablókat elkapták, de a hatóságok meglepődve tapasztalták, hogy a kijövő túszok védik a fegyveres támadókat, elszomorodnak, sírnak, mikor kiderült, hogy azok komoly büntetésre számíthatnak. Egy Kristen nevű bankos kisasszony pedig egyenesen beleszeretett az egyik rablóba, és az eset után felbontotta eljegyzését az addigi vőlegényével. A túszdráma hat napja alatt a támadók és a túszok között komoly kapcsolat alakult ki, alaposan megismerték egymást, és elkezdtek egyfajta kötődést érezni egymás iránt. A jelenség innen kapta a nevét, és a túszejtéses helyzetek majdnem egyharmadánál megtörténik, hogy az áldozatok és agresszoraik között kialakul ez a furcsa, pozitív kötődés.
Pszichológiában jártas túszejtők már rá is játszanak erre, igyekeznek kihasználni a túszok velük szemben érzett elfogultságát, hiszen így menekülni próbáló szabotőrök helyett kezes bárányokat kapnak saját céljaik eléréséhez. Érdekes módon a túsztárgyalókat is arra biztatják - például az FBI, - hogy használják ki, sőt tudatosan segítsék elő a Stockholm-szindróma kialakulását. Miért? Klasszikus esetben ilyenkor három érzelmi dolog történik:
- a túszok kötődést, szeretet, pozitív érzelmeket éreznek a támadók iránt
- a túszok ellenségesek, bizalmatlanok a megmentőkkel szemben
- a támadók is elkezdenek kötődni a túszaikhoz.
A szindrómát elősegítő túsztárgyalók a harmadik pont elérését célozzák, hiszen ha a rablók kötődnek a túszaikhoz, akkor kisebb eséllyel ölik meg őket, ami a tárgyaló legfőbb célja. Ehhez pedig, szükséges rosszként, át kell esni az első két ponton is.
De hogyan alakul ki ez a paradox kötődés? Meghülyülnek a túszok, mikor fogságba kerülnek? Nem értik, hogy minden bajuk okozója maga a támadó? A válasz az, hogy igen, kicsit megzavarodnak, de legalábbis torzul az észlelésük a dolgokkal kapcsolatban. A támadás akkora sokk-ként éri őket, hogy az érzelmeik nagyon felfokozottak. Stockholm-szindróma csak olyan esetben alakul ki, amikor a támadók fegyveresek, és konkrétan a kezükben van, és kényükön-kedvükön múlik a túszok élete. Ilyenkor a túszok teljesen kiszolgáltatottak, szó szoros értelemben egy mozdulatot sem tehetnek a támadók jóváhagyása nélkül. Olyanná válnak, mint a kicsi gyerekek - szakszóval regresszióba kerülnek, - a legelemibb szükségletük kielégítése is az agresszorok jóindulatán múlik. Az elkövető meg valamiféle anya-figura lesz, aki ráadásul minden külső információt elzár a fogvatartottól, az csak annyit tud a külvilágról, amennyit az elkövető látni enged neki. Ez pedig elvezethet ahhoz, hogy hálásak legyenek a fogvatartóiknak, ha azok enni adnak nekik, megengedik, hogy kényelmesebben üljenek, és vannak olyanok, akik jó embernek tartják őket, pusztán azért mert meghagyták az életüket, pedig simán meg is ölhették volna őket. Fontos kritériuma még a szindróma kialakulásának, hogy a támadók mutassanak valami emberséget, tegyenek gesztusokat a túszoknak, ha csak kendőzetlen brutalitással viselkednek, akkor nem fog kialakulni az áldozatokban ez az érzés.
Az áldozatok azért is érezhetnek együtt a támadóikkal, mert jól felfogott érdekük alapján egész idő alatt a fegyveresek érzéseivel törődnek, és nem a sajátjukkal. Folyamatosan azt figyelik, hogy milyen hangulatban vannak a támadók, hiszen nagyon meg kell húzniuk magukat, ha éppen felidegesedett a fegyveres mellettük, nehogy kihívják maguk ellen a dühét. Ha meg éppen enyhül a légkör, akkor megpróbálhatnak mondjuk engedélyt kérni, hogy kimehessenek WC-re. Saját érzelmeiket, félelmüket pedig nem tanácsos mutatniuk, hiszen az is bosszanthatja a túszejtőket. Így saját érzéseiket elnyomják, az agresszorokét jobban figyelik, mint bármikor a sajátjukat, és meg is történik az azonosulás, a túsz átveszi a támadó érzelmi perspektíváját. Anna Freud (Sigmund Freud lánya) a második világháború után a náci haláltáborokból kiszabadultaknál figyelt meg ilyen érzéseket, úgy írta le, hogy azonosultak az agresszorral.
A jelenséget boncolgató magyarázatok között olyan is van, ami az evolúciós hasznosságra tér ki. Az ősemberi időkben gyakran fordultak szomszédos törzsek, faluk egymás ellen, és amelyik csapat győzött, az azonnal magáévá tette a legyőzöttek asszonyait. Az asszonyoknak életük, és gyerekeik élete védelmében el kellett fogadniuk ezt a helyzetet, együtt kellett élni vele. Ezt pedig segítette, ha érzelmileg is elfogadták a dolgot, megszerették új uraikat.
A Stockholm-szindróma ritkán fordul elő. De érdekes jelenség, és megismerése nemcsak ahhoz segít hozzá, hogy pszichológiailag felkészültebbek legyünk, ha túszul ejtenek minket, netán túsztárgyalóvá válunk, de van sok hasonló eset, ami gyakoribb, és amit ezen keresztül jobban megérthetünk. Bántalmazott asszonyok évekig, évtizedekig a férjük mellett maradnak, nem tesznek feljelentést, védik őket. Százezrek képesek elnyomó eszméket hirdető, lelket és testet megnyomorító diktátorokért lelkesedni. Hasonló elven működnek a kemény katonai alapkiképző táborok is, ahol válogatott kínzásoknak vetik alá a kiskatonákat, és azok mégis elkötelezett bajtársként jönnek ki belőlük. Van kapcsolat eközött a jelenség között, és a szado-mazo szex művelőinek lelki beállítottsága között is. Szóval, ha netán valaki azt hinné, hogy az ember racionálisan működő lény, akkor el lehet gondolkozni a Stockholm-szindrómán és rokonain.