Stresszblog

under pressure w

Stresszblog

Ez a blog a stresszről szól. Ha valakinek van kérdése, ötlete, története a témával kapcsolatban, írja meg bátran, és utána járunk, megkérdezzük, meghallgatjuk, és megosztjuk a Stresszblogon. Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/stresszblog

2014. április 09. Szalay Ágnes

Amikor szeretik saját nyomorúságuk okozóját: a Stockholm-szindróma

A XXI. századi Magyarországon ritkán kerül az ember olyan stresszhelyzetbe, amire a stresszreakciót megalkotta a természet. Kevésszer kell élet-halál harcot vívni, mégha egy sorbanállás néha annak is tűnik; nem üldöz a medve, és nem törnek be ellenséges hordák a falvainkba. De azért megesik, hogy egy nyugodt délelőtt hirtelen elérhető közelségbe kerül a halál, például, ha túszul ejtenek egy bankrablás során. Egy túszhelyzet rendkívül gyors, és hatalmas méretű stresszt okoz. Akit túszul ejtenek, annak lepereg az egész élete a szeme előtt, felkészül arra, hogy nem távozik onnan élve. A racionális reakció ebben a helyzetben, hogy a túsz mindent megtesz saját túlélése érdekében, engedelmeskedik a támadóknak, és közben figyeli a menekülés lehetőségét. Indokolt érzés lehet a pánik, rettegés, gyűlölet, harag a támadókkal szemben, és reménykedő bizalom a megmentésre sietőkkel kapcsolatban. Az emberi psziché azonban nem racionálisan működik, így az esetek egy kis részében nem ezek az érzések jönnek felszínre. Előfordul, hogy a túszok elkezdenek hálát, sőt szeretetet, elfogultságot érezni a túszejtők felé, ellenségesek a rendőrséggel, megmentőkkel szemben, és még az is megesik, hogy a túsz nem távozik akkor sem, ha lehetősége lenne. Ez a Stockholm-szindróma.

1973-ban Stockholmban két fegyveres kirabolta a Kreditbanken-t, és eközben, augusztus 23-tól 28-ig fogva tartottak négy banki dolgozót. A túszokat végül kiszabadították, a rablókat elkapták, de a hatóságok meglepődve tapasztalták, hogy a kijövő túszok védik a fegyveres támadókat, elszomorodnak, sírnak, mikor kiderült, hogy azok komoly büntetésre számíthatnak. Egy Kristen nevű bankos kisasszony pedig egyenesen beleszeretett az egyik rablóba, és az eset után felbontotta eljegyzését az addigi vőlegényével. A túszdráma hat napja alatt a támadók és a túszok között komoly kapcsolat alakult ki, alaposan megismerték egymást, és elkezdtek egyfajta kötődést érezni egymás iránt. A jelenség innen kapta a nevét, és a túszejtéses helyzetek majdnem egyharmadánál megtörténik, hogy az áldozatok és agresszoraik között kialakul ez a furcsa, pozitív kötődés.

Pszichológiában jártas túszejtők már rá is játszanak erre, igyekeznek kihasználni a túszok velük szemben érzett elfogultságát, hiszen így menekülni próbáló szabotőrök helyett kezes bárányokat kapnak saját céljaik eléréséhez. Érdekes módon a túsztárgyalókat is arra biztatják - például az FBI, - hogy használják ki, sőt tudatosan segítsék elő a Stockholm-szindróma kialakulását. Miért? Klasszikus esetben ilyenkor három érzelmi dolog történik:

  1. a túszok kötődést, szeretet, pozitív érzelmeket éreznek a támadók iránt
  2. a túszok ellenségesek, bizalmatlanok a megmentőkkel szemben
  3. a támadók is elkezdenek kötődni a túszaikhoz.

A szindrómát elősegítő túsztárgyalók a harmadik pont elérését célozzák, hiszen ha a rablók kötődnek a túszaikhoz, akkor kisebb eséllyel ölik meg őket, ami a tárgyaló legfőbb célja. Ehhez pedig, szükséges rosszként, át kell esni az első két ponton is.

De hogyan alakul ki ez a paradox kötődés? Meghülyülnek a túszok, mikor fogságba kerülnek? Nem értik, hogy minden bajuk okozója maga a támadó? A válasz az, hogy igen, kicsit megzavarodnak, de legalábbis torzul az észlelésük a dolgokkal kapcsolatban. A támadás akkora sokk-ként éri őket, hogy az érzelmeik nagyon felfokozottak. Stockholm-szindróma csak olyan esetben alakul ki, amikor a támadók fegyveresek, és konkrétan a kezükben van, és kényükön-kedvükön múlik a túszok élete. Ilyenkor a túszok teljesen kiszolgáltatottak, szó szoros értelemben egy mozdulatot sem tehetnek a támadók jóváhagyása nélkül. Olyanná válnak, mint a kicsi gyerekek - szakszóval regresszióba kerülnek, - a legelemibb szükségletük kielégítése is az agresszorok jóindulatán múlik. Az elkövető meg valamiféle anya-figura lesz, aki ráadásul minden külső információt elzár a fogvatartottól, az csak annyit tud a külvilágról, amennyit az elkövető látni enged neki. Ez pedig elvezethet ahhoz, hogy hálásak legyenek a fogvatartóiknak, ha azok enni adnak nekik, megengedik, hogy kényelmesebben üljenek, és vannak olyanok, akik jó embernek tartják őket, pusztán azért mert meghagyták az életüket, pedig simán meg is ölhették volna őket. Fontos kritériuma még a szindróma kialakulásának, hogy a támadók mutassanak valami emberséget, tegyenek gesztusokat a túszoknak, ha csak kendőzetlen brutalitással viselkednek, akkor nem fog kialakulni az áldozatokban ez az érzés.

Az áldozatok azért is érezhetnek együtt a támadóikkal, mert jól felfogott érdekük alapján egész idő alatt a fegyveresek érzéseivel törődnek, és nem a sajátjukkal. Folyamatosan azt figyelik, hogy milyen hangulatban vannak a támadók, hiszen nagyon meg kell húzniuk magukat, ha éppen felidegesedett a fegyveres mellettük, nehogy kihívják maguk ellen a dühét. Ha meg éppen enyhül a légkör, akkor megpróbálhatnak mondjuk engedélyt kérni, hogy kimehessenek WC-re. Saját érzelmeiket, félelmüket pedig nem tanácsos mutatniuk, hiszen az is bosszanthatja a túszejtőket. Így saját érzéseiket elnyomják, az agresszorokét jobban figyelik, mint bármikor a sajátjukat, és meg is történik az azonosulás, a túsz átveszi a támadó érzelmi perspektíváját. Anna Freud (Sigmund Freud lánya) a második világháború után a náci haláltáborokból kiszabadultaknál figyelt meg ilyen érzéseket, úgy írta le, hogy azonosultak az agresszorral.

A jelenséget boncolgató magyarázatok között olyan is van, ami az evolúciós hasznosságra tér ki. Az ősemberi időkben gyakran fordultak szomszédos törzsek, faluk egymás ellen, és amelyik csapat győzött, az azonnal magáévá tette a legyőzöttek asszonyait. Az asszonyoknak életük, és gyerekeik élete védelmében el kellett fogadniuk ezt a helyzetet, együtt kellett élni vele. Ezt pedig segítette, ha érzelmileg is elfogadták a dolgot, megszerették új uraikat.

A Stockholm-szindróma ritkán fordul elő. De érdekes jelenség, és megismerése nemcsak ahhoz segít hozzá, hogy pszichológiailag felkészültebbek legyünk, ha túszul ejtenek minket, netán túsztárgyalóvá válunk, de van sok hasonló eset, ami gyakoribb, és amit ezen keresztül jobban megérthetünk. Bántalmazott asszonyok évekig, évtizedekig a férjük mellett maradnak, nem tesznek feljelentést, védik őket. Százezrek képesek elnyomó eszméket hirdető, lelket és testet megnyomorító diktátorokért lelkesedni. Hasonló elven működnek a kemény katonai alapkiképző táborok is, ahol válogatott kínzásoknak vetik alá a kiskatonákat, és azok mégis elkötelezett bajtársként jönnek ki belőlük. Van kapcsolat eközött a jelenség között, és a szado-mazo szex művelőinek lelki beállítottsága között is. Szóval, ha netán valaki azt hinné, hogy az ember racionálisan működő lény, akkor el lehet gondolkozni a Stockholm-szindrómán és rokonain.

 

tovább olvasom
i o

A bejegyzés trackback címe:

http://stressz.blog.hu/api/trackback/id/tr925987528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Rodolfo63 2014.04.09. 23:36:42

szerintem az alap kiindulás hibádzik kissé, miszerint minden rossz okozójának kellene tartaniuk a túszoknak a túszejtőket

wowerman 2014.04.09. 23:59:17

az emberi hülyeség egy újabb példája

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.10. 00:51:22

@wowerman: bemutatkozás után hozzászólás?

@Rodolfo63: adott helyzetben nem biztos, hogy végiggondolják az egész társadalmi helyzetet, minden ok-okozati összefüggést
akkor és ott a túszejtők szivatják

takaba 2014.04.10. 02:38:55

Teljesen racionális viselkedés. A személy a túlélés érdekében olyan érzelmeket épít ki, ami segíti az életben maradást. Szörnyű és lélekromboló, de érthető.

Kulmar 2014.04.10. 08:04:35

ezt meg lehet csinálni egy országgal? legalábbis részben?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.04.10. 08:16:52

A világháborúk neve a magyarban továbbra is kisbetű. Ez is egy Stockholm-szindróma, hogy átveszitek az angol nyelv helyesírási szabályait????????

Gera 2014.04.10. 08:36:17

@takaba: Ezt akartam én is mondani, hogy ez teljesen racionális viselkedés. Persze a szabadulás után irracionális, de az ember nem robot, nem megy olyan gyorsan a váltás.

Szalay Ágnes 2014.04.10. 08:40:18

@Hoppácska: Ezt hívhatod helyesírási hibának. Kijavítottam...

Lenina Huxley 2014.04.10. 08:46:04

Azt írja: a Stockholm-szindróma csak akkor alakul ki, ha a túszejtő fegyveres. Én azt gondoltam eddig, hogy a Natasha Kampusch-féle esetek is Stockholm-szindróma esetek. Ezek szerint nem?

Narancskommunista (törölt) 2014.04.10. 08:58:31

Szerintem nem helyes a Stockholm szindrómát ráhúzni ettől egészen eltérő esetekre, mint családon belüli erőszak vagy egy diktátor iránti rajongás. Pl. a családon belüli erőszak esetén a kötődés nem az erőszak hatására alakul ki, hanem már előtte, a marketing-udvarlási fázisban. A diktátor esetén pedig gyakran el vannak zárva (kemény diktatúránál fizikailag, puha diktatúrában dacból) attól az információtól is, hogy az imádottjuk nem is olyan jó ember, mint aminek gondolják, ez nem merül fel túszejtésnél, mert ott konkrétan tudják, hogy az illető agresszor. Na meg az idősík is teljesen más. Nem mondom, hogy nem rokon jelenségek, de szerintem a viszonylag gyorsan kialakuló Stockholm szindróma és a tartósan az agresszorhoz kötődés más dolog.

Narancskommunista (törölt) 2014.04.10. 09:02:43

Egyébként arról lehet szó, hogy mivel kezesbárányt kell játszaniuk a túszoknak, hogy nehogy bajba kerüljenek, hamar túlzottan is beleélik magukat a szerepbe, és már nem is játsszák, hanem valóban így is éreznek. Ahogy más is mondta, ez teljesen racionális, mert sokkal nagyobb biztonságot nyújt őszintén csinálni ezt, mint színészkedni.

Mondjuk nekem a stockholmi eset pont olyan esetnek tűnik, ahol nem egészen ez történt.

Sadist 2014.04.10. 09:13:51

Kíváncsi volnék a jelenség nemi megoszlására is. Az a sejtésem, hogy a nők sokkal hajlamosabbak rá, de még Wikin is csak egy nyúlfarknyi bejegyzés van róla.

tükörfúró 2014.04.10. 09:47:43

Túrókat, nem torzul itt el semmi, így működik a világ az emberi közösség. Az emberek többsége kész az erősebbnek tűnőt követni, bálványozni, magát alávetni, ez egy ősi falkaösztön része.

Így uralkodnak az ókor óta a fáraóktól a királyokon át a modern korok vezetőiig.
Ez emberek nagytöbbsége talán a nyugati civilizáció felső 5-10%ától és nagyon-nagyon jóléti országok népességének középrétegétől eltekintve ma is küzdelmes, monoton, kilátástalan, alapvetően a létfenntartásrol, fennmaradásrol, utódokrol gondoskodásrol szóló életet él.

Minimálisan, a számára "engedélyezett" megszabott belenevelt-kondícionált keretben vannak jórészt ""látszat"" döntései, milyen műkaját vesz, milyen autóval jár, hova költözik, mit dolgozik, stb.

Ezek a kötődések egész végzetesen szélsőségesek is lehetnek.
Az átlagos ember a felsőbbsé utasitásaira szószerint bármire képes. Szint várja, hogy megmondják, most ki az ellenség, kikkel harcolunk, merre az arra.

Ha pl kitör a háború, és a helyi ungabunga akár elvileg választott és elméletileg nagy senki főmaki azt mondja, na azok a rohadt XXX szomszédok, most akkor háborúzunk velük, az egyszeri ember megy, és lelövöldözik egymást a másik emberrel, akinek az ő vezetője meg az ellenkező változatot mesélte.

Ennyire szélsőségesen kész követni az emberi természet azt, akit jelen pillanatban arra alkalmasnak, megfelelőnek kiáltanak ki, tulajdonképpen egy szint felett döntést sem hozhat erről, hisz attol ,hogy valaki gyűlöli az elnököt, vagy nem ért eggyet egy döntéssel, nem fog elköltözni más országba, pedig az ország és az egész közösség sorsát nem ő, hanem az elnök és a többi vezérmaki akár titkos, sosem poblikált manipulációi, döntései határozzák meg.

És bár vannak sztereotipiák, hogy micsoda pozitiv és ilyenolyan nagyszerű vezetők léteznek-léteztek, államférfiak, nagy hadvezérek, fenetudja kik..a valóság az, aki képes eljutni oda, hogy egy mai szemmel világszinten észrevehető méretű közösséget, multicéget, országot, államot, hadsereget nagyválallatot, stb irányit, az kivétel nélkül a nomrális emberektől eltérő gondlkodásu pszichopata, szociopata.

Az alkalmi bűnt elkövető fegyveres bankrabló egy sokkal alacsonyabb pszichés torzulással rendelkezik, mint bármely világszintű irányítónk.

Az emberek mégis követik a vezetőiket, mert erre vannak kondicionálva, igy épül fel az egész világunk, nem meglepő, hogy amint egy uj függő helyzetbe kerülnek, és valaki akár átmenetileg képes a sorsukrol dönteni, elkezdődik az automatikus öntudatlan alávetési folyamat.

Ma ezek mind bűnös és kimondhatatlan gondolatok, demokratikusnak, szépnek, jónak, minden igaz forrásának hirdeti magát a globális irányitású nyugati világ, ahol mindeki egyéniség, teljesne szabad, blablabla, valójában ezért van szükség ilyen álmagyarázatokra, hogy torzulás meg szindróma.

Nincs itt semmi szindróma, csak a teljesen természetes pszichés reakció, a nyugati világban pláne erősen kondicionált mindenki arra, aki nagyon határozott, kemény hangon kiabálva utasít és lőfegyver van nála, az a rendőr, a kommandós, a felhatalmazott akárkicsoda, az elvárt engedelmesség szinte a tudat alatti szinteken jelenik meg.

Hozzájön ehhez az erősen feminizált nyugati társadalom, az emberek, elsősorban értve itt a férfiak többségét, már a nevelése és a társadalmi minták miatt elveszitette a vadász, a ragadozó erényeit, harcolj és ha kell pusztulj, a békés gyűjtögető femin énjét tolják előtérbe egészen pólyás kora óta, aki legfeljebb szalad a mamut elől, de egy pillanatra sem jut eszébe szembefordulni, védekezni, megküzdeni.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.04.10. 10:14:10

"A Stockholm-szindróma ritkán fordul elő" viszont korábban azt írja a posztoló, hogy kb 3-ból 1 esetben megtörténik. ez azért szerintem nem olyan ritka.
Mindenesetre nagyon érdekes az írás, kösz a posztot!

Ernoke 2014.04.10. 10:46:11

@tükörfúró: 10 pontos hozzászólás!!! bár hozzátenném, hogy valószínűleg a keleti emberek is kondicionálva vannak az engedelmességre, ez nem hiszem, hogy csak a nyugati világ sajátja. érdekes lenne mondjuk megfigyelni, hogy ez hogyan működik mondjuk egy vallásos indiai falulakónál, csak hogy a mi társadalmunktól minél eltérőbbet mondjak.
a nyugati világ nagy problémája egyébként, hogy rengeteg természetes emberi ösztönt elnyomott, gyerekkorunktól kezdve törnek be minket, bölcsi, óvoda, iskola, média, és főleg a szülők stb. stb. egyáltalán nem azzal van probléma, hogy békében élünk, sőt, ne is legyen soha másképp! a baj az, hogy közben elfeledkezünk róla, hogy milyen az alapvető természetünk, és amit ugye elnyomunk és nem létezőnek tekintünk, azt megfigyelni és megérteni sem lehet. (elnézést a kusza fogalmazásmódért.)

Fotelrocker · http://budapest.blog.hu 2014.04.10. 11:30:39

Jó írás, de a régóta ismert (szociál)pszichológiai háttér mintha hiányozna a cikkből (vagy csak én nem vettem észre).

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2014.04.10. 12:03:04

Ezt valahogy úgy tudom elképzelni (bár lehet, hogy nincs igazam), hogy ha a túszok közt sok a gyenge akaratú, sikerélményekkel alig rendelkező, egész életében valamilyen stabil és könnyen követhető iránymutatásra váró személy, akkor azoknak kapóra jön a túszejtő, aki nagyon is érthetően megmondja, hogy mit akar, és óriási sikerélmény, ha életben hagy. Gondolom, ez csak akkor működik, ha a túszejtő amúgy nem közveszélyes elmebeteg, aki random lelövöldözi vagy megcsonkítja a rabokat, hanem "úriember" aki épp a szükséges mértékig nem tűri az ellentmondást. Mondjuk szerintem egy idő után a random lövöldözőnek is meglesz az 1-2 fős sleppje a túszok közt, mert a maximális hatalomra vágyó minimális emberek rajonganak a brutális barmokért (:

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.04.10. 19:50:31

Arról nem szól a cikk hogy ezek az emberek szinte ugyanolyan veszélyesek mint maguk a túszejtők. Beárulhatják a társaikat, megakadályozzák a mentőakciót, stb.
Így akármilyen oknál fogva társulnak be közéjük, ugyanúgy kell kezelni őket mintha az elejétől fogva velük lettek volna. Más kérdés ha végetér, már lehet gondolkodni mi legyen velük. Ezzel együtt azt gondolom hogy stabil személyiség ilyet nem csinál.

Rodolfo63 2014.04.10. 20:33:37

@pingwin: úgy értettem, hogy a túsz számára nem feltétlenül jelent akkora rosszat a kezdeti sokk után egy túszejtő - ha nem a túsz a célja (alanya?) az akciónak, csupán eszköze, akkor miért legyen számára fekete-fehér a világ és ebben egyértelműen a túszra nézve rossz a túszejtő?

tükörfúró 2014.04.11. 18:45:30

@Ernoke: A nyugatit itt elsősorban a nyugati fogyasztás, kultúra, és "életszemlélet" alapján értem, a távolkelet nagyrésze ma már ugyanugy "nyugati", globalizált.

A valaha extrém módon, betegesen harcias japánokat már annyira pacifikálták, kifordították, a férfiak szinte az ősi szaporodási ösztönt is kezdik feladni, irtózatos belső társadalmi problémákat okozva ezzel.

Viszont egyszer szólj be egy thai-nak, aki a "derekadig" ér, úgy meg leszel verve, hogy kettőt sem tudsz pislogni, és a thai rendőr nem okvetlen fogja még megszidni sem a verekedőt, ha az előadja, mit mondott neki a farang.

Az még egy más, hagyományos erényekre építő individualista kultúra.

De nem véletlenül annyira sikeres katinailag-gazdaságilag az egyesült államok pl, ahol még mindig, minden folyamatosan jelentkezpő ellentörekvés ellenére is kultúrája van az önrendelkezésnek, a magántulajdonnak, a magánterületnek, az ön és tulajdonvédelemnek, a fegyverviselésnek.

Ott néha a bankrablókat még azelőtt agyonlövik, hogy túszokat tudnának szedni, és bármiféle szindróma meg lópikula kialakulna.
Aztán ilyenkor, ha tűzharc lesz és neadjisten ártalan életek vesznek el, akkor mindeki huhog, fujj, beteg fegyver izé amerika, mennyivel jobb tárgyalgatni, meg szindrómázni, mint lövöldözni.

Csakhogy az ilyesmi nem önmagában áll, nem létezik narancs izű körte, az erkölcsi alapelveink és társadalomszervező erőink, egyedekből építkező tömegpszichénk meghatározza a világban elfoglalt helyünket, sikereinket, bukásunkat, függő vagy vezető helyzetünket, gazdasági és katonai lehetőségeinket, egész jelenünket és jövőnket.

Ezek természetesen csak felvillantott sarkitott példák, nem fedik le az egész témakört, ami egyébként meglehetősen egyszerű és könnyen átlátható.
Nincs szükség bonyolult kutatásokra vagy hosszas tulmagyarázásra, hogy megértsük az emberi gondolkodást, a mindekori társadalmak és akár a jelenlegi globális világ felépítését és működését.