Tegnap Bálint gazda először beszélt nyilvánosan arról, hogy milyen érzései vannak a Holokauszttal kapcsolatban. Munkaszolgálatos volt, majd koncentrációs táborba került, mindössze 42 kiló volt kiszabadulásakor. Legerősebb érzése, ami meghatározta egész későbbi életét, ami miatt hallgatott erről mostanáig, a bűntudat volt. Egyetemet végzett, erős fiatalember volt, és mégsem tett semmit, nem volt elég kezdeményezőkészsége ahhoz, hogy megakadályozza, hogy bekövetkezzen az, ami történt.
A túlélők bűntudata. Jelenleg már nem külön betegség-kategória (régebben az volt), ez az érzés része annak a tünetegyüttesnek, amit poszt-tarumás stressz szindrómának (PTSD) neveznek. Az a mentális állapot, amikor egy katasztrófát, balesetet, valami más rettenetes eseményt túlélő úgy érzi, hogy rosszat tett azzal, hogy ő túlélte, mások pedig nem. A Holokauszt túlélők körében szintén nagyon jellemző állapot, KZ (koncentrációs tábor)-szindrómának is hívták. A mögötte búvó pszichológiai mechanizmust úgy magyarázzák, hogy az ember elnyomja magában a haragot, amit az esemény okozója felé érez, és azok felé, akiknek tényleg lehetőségük lett volna megakadályozni a dolgot, és ez az egész indulat önmaga ellen fordul. Ennek a túlélő bűntudat-érzésnek gyakori kísérője szorongás, depresszió, alvászavarok és rémálmok, a jelen és a jövő iránti érdeklődés elvesztése, késztetés-hiány. Ha valaki megnézte ezt az interjút, és kérem, hogy nézzétek meg, akkor a fenti pszichologizáló elemzés bosszantóan száraznak és ridegnek tűnhet. A tudomány, így a pszichológia jó terepet ad arra, hogy az ember elkerülje a moralizálást, távolságot tartson, lehetővé teszi, hogy olyan dolgokról is beszélhessünk, amik, a tudományosság szakszavainak mankói nélkül túl fájdalmasak, túl elviselhetetlenek lennének. De amikről beszélni kell, hogy értsük magunkat, kövessük a világot, amiben élünk. Ezen az oldalon el lehet olvasni számos, a túlélők bűntudatával küzdő ember történetét, rettenetét, amikről most nem fogok írni, amik nem alkalmasak arra, hogy egy blog könnyen fogyasztható tanulságai között szerepeljenek.
Folytatom viszont a túlélők bűntudatának távolságtartóbb körbejárásával. Bálint György az interjúban nem fejtette ki, hogy pontosan mit tehetett volna a dolgok megakadályozása érdekében. Nagyon sokan viszont, akik ezzel a bűntudattal küzdenek, pontosan érezni vélik, hogy mit kellett volna másképp tenniük, hol voltak önzők, nemtörődömök, lusták, hol lehetett volna megváltoztatni a dolgokat. Sokan érzik úgy is, hogy mondtak valamit, amivel "megátkozták" azt, aki áldozattá vált. Waylon Jennings, Buddy Holly gitárosa eredetileg fenn ült volna a gépen, ami 1953 február 3-án lezuhant, és a balesetben meghalt Buddy Holly és két zenésztársa. De átadta a helyét J. P. "The Big Popper" Richardsonnak, és busszal ment inkább. Mikor Buddy meghallotta, hogy Jennings nem repül velük, azt mondta, hogy "remélem, lerobban az öreg buszotok", mire Jennings laza riposztja a következő volt: "én meg azt remélem, hogy lezuhan az öreg gépetek." Jennings egész életében az emiatt a mondata miatt érzett bűntudatával küzdött. A bűntudatos túlélők élete (és rémálmuk) örökösen egy mi lett volna ha... körül forog. Mi lett volna, ha akkor másképp döntök, ha én megyek, és ő marad, mit tehettem volna, hogy ne így alakuljanak a dolgok. Meg vannak győződve róla, hogy nem érdemlik meg, hogy éljenek, hogy olyanok haltak meg, akik sokkal értékesebb emberek voltak, mint ők maguk. Ha másért nem, mert nem mulasztották el megtenni azt, amit tehettek volna.
A túlélők bűntudatának enyhítésére léteznek terápiák. A PTSD kezelésében használt módszerek. A traumát elszenvedő a terápia során felismerheti, hogy konkrétan milyen érzések nyomasztják, és eljuthat annak megértéséhez, hogy ő maga nem bűnös, hanem áldozat, hogy nem tehet arról, ami vele történt. Ha ez a felismerés megtörténik, akkor elindul a gyógyulás folyamata.
Sokan, éppúgy, ahogy Bálint György meséli, nem terápiákra jártak, hanem egész életük során azt tartották szem előtt, hogy ha már egyszer megtörtént, "megtették" azt, hogy nem segítettek, akkor ezentúl megtesznek mindent, hogy segítsenek másokon. Bálint gazda úgy mondja, olyan humanitárius életet éljek, amilyet csak lehet. Ebből a késztetésből az egész társadalom sokat profitál. És csak hálásak lehetünk, megtiszteltetésnek vehetjük, hogy ismerhetjük őket, és példát adnak, hogy legyen mit követnie az embernek.
