Stresszblog

under pressure w

Stresszblog

Ez a blog a stresszről szól. Ha valakinek van kérdése, ötlete, története a témával kapcsolatban, írja meg bátran, és utána járunk, megkérdezzük, meghallgatjuk, és megosztjuk a Stresszblogon. Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/stresszblog

2014. július 30. Szalay Ágnes

Mérgező szülők

"kellene írni talán a "csak jót akaró" szülők okozta élethosszan hordozott sebekről, amelyek a jelen társadalom talán leggyakoribb stressz-szituációi, hogy emberek 30-40-50 éves korban sem tudnak mit kezdeni a gyermekkorukban őket ért sérelmekkel..." - részlet egy kommentből.

Igen, ez nagyon igaz. Valóban a szüleink olyan erős, mindent átható hatással vannak ránk, hogy 30-40-50 éves korunkban is az őtőlük kapott munícióból táplálkozunk, azért (nem) teszünk meg valamit, azért éljük így vagy úgy az életünket, mert még mindig az általuk kijelölt pályán játszunk. "Szüleink emocionális és mentális magvakat ültetnek el bennünk - magvakat, amelyek velünk együtt fejlődnek és növekednek. Egyes családokban ezek a szeretet, a tisztelet és a függetlenség magvai. Sok más családban azonban a félelemé, a kényszeré és a bűntudaté."

Gyakorlatilag minden pszichoterápia sémája az, hogy elmegy valaki a pszichológushoz, mert a jelen életében nem tud megugrani bizonyos dolgokat, nem tud megbirkózni a nehézségekkel, úgy viselkedik, ahogy nem akar, vagy amit a környezete nem visel el. És hiába dönt úgy egy-egy kudarc után, hogy legközelebb nem így lesz, mégis újra és újra belesétál ugyanabba a verembe. A hosszú, és sok esetben fájdalmas terápia során aztán a terapeutával együtt felfejtik, hogy mik azok a hiedelmek, sérülések, mély megbántottságok és érzelmi viszonyulások, amiket annak idején a szüleitől kapott, amik tudattalanul még mindig ott élnek benne, és amik, függetlenül attól, hogy racionálisan mit gondol magáról, ma is vezérlik az egyes cselekedeteit. A terápián ezekkel szembesül a kliens, és a terapeutával való közös munka során feldolgozza, szerencsés esetben elengedi őket, és felkészül arra, hogy függetlenül, autonóm módon, a saját és környezete boldogságát, szabadságát tekintetbe véve legyen képes élni az életét. Egy-egy ilyen terápia nagyon egyedi, intim és akár évekig is eltarthat, tartalma bőven meghaladja egy blogposzt kereteit. Viszont tudok ajánlani egy könyvet, amit elolvasva az embernek megvilágosodással felérő belátásai támadhatnak a saját szüleivel való kapcsolatáról, és ami gyakorlati támogatást is ad ahhoz, hogy túllépjen a megrögzött, életét megkeserítő mintáin. Susan Forward Mérgező szülők című könyvét.

Susan Forward gyakorló terapeuta, többezer klienssel dolgozott. "Nagy többségüknek sérülést szenvedett az önértékelése, mert valamelyik szülő rendszeresen verte, kritizálta, azzal "viccelt", hogy mennyire hülye, ronda, nem kellett volna világra hoznia, megsemmisítő bűntudatot keltet benne, szexuálisan bántalmazta, túl nagy felelősséget rakott a vállára, vagy éppenséggel túlzottan féltette. Nagyon kevesen látták meg az összefüggést a problémáik és a szüleik között. Általános érzelmi vakfoltról van szó."  Mostanában a gyors megoldásokat kedveljük, kevés ember érez késztetést arra, hogy egy évekig tartó, fájdalmas terápiába belevágjon. Susan azt tapasztalta, hogy mégis, igazi tartós hatást akkor lehet elérni, ha egy terápia két szálon fut, egyrészt foglalkozik az „itt és most”-tal, és segít a kliensnek megszabadulni a gondot okozó viselkedéseitől, de közben a régmúltba is visszanéznek, és feltárják az okokat is, elszakítják az embert a múltban elszenvedett traumák hatásaitól.

Mindenkinek vannak a szüleivel ilyen-olyan problémái. Egy szülő sem tökéletes. Mindenki tesz olyat, amivel fájdalmat okoz a gyerekének, vagy túlkorlátozza, vagy éppen nincs jelen, amikor szükség lenne rá. Ezektől a botlásoktól nem lesz valaki "mérgező szülő". "A legtöbb gyerek fel tudja dolgozni az alkalmankénti dühkitöréseket, ha mellette sok szeretetben és megértésben részesül. Azonban sok az olyan szülő, akinek negatív viselkedési formái állandóan és túlnyomórészt jelen vannak a gyerek életében. Ezek a szülők okozzák a sérülést. ... Az ilyen szülők által okozott érzelmi károsodás méregként terjed szét a gyerek egész lényén, és ahogy a gyerek felnő, úgy fokozódik a fájdalom is."

Az a tapasztalata, hogy "a mérgező szülők felnőtt gyerekei - akár verték, túl hosszú ideig hagyták magukra kiskorukban, szexuálisan bántalmazták, beszámíthatatlanként kezelték, túlzottan féltették, vagy bűntudattal terhelték őket - meglepő módon, szinte mindannyian hasonló tünetektől szenvednek: a sérült önértékeléstől, ami az önpusztító viselkedésformák előidézője. Valamiképpen csaknem mind értéktelennek, szeretetre méltatlannak és alkalmatlannak érzik magukat. Ezek az érzések jórészt abból erednek, hogy a mérgező szülők gyerekei - hol tudatosan, hol tudattalanul - önmagukat hibáztatják azért, mert szüleik bántották őket. Egy védtelen, rászoruló gyerek számára elfogadhatóbb a bűntudat érzése, mert valami rosszat tett, amivel kiérdemelte apa haragját, minthogy elfogadja a rémisztő tényt, hogy apában, a védelmezőben, nem lehet megbízni."

A könyv elején van egy kis teszt, amivel minden olvasó felmérheti, hogy vajon a szülei a mérgező szülők kategóriájába tartoztak-e. Szerencsére nem kell az eredményét senkinek sem megmutatni, elég, ha az ember önmagában gondolkozik el a válaszokon. Utána bemutatják a mérgező szülő típusokat, és azt, hogy milyen módszerekkel, mondatokkal, tettekkel lehetetlenítik el gyerekeik későbbi életét, hogyan okoztak, és okoznak fájdalmat még ma is. Rengeteg konkrét példa van benne, terápiás tapasztalatok, "igaz történetek", nem is a kirívó, hanem a durvának tűnő, de nagyon gyakori esetekből. Ezekkel a leírtak sokkal könnyebben érthetők, és végig izgalmas marad a könyv olvasása, nem száraz és nem is túlzottan pszichologizáló. A könyv második felében pedig olyan konkrét, megtehető módszereket ír le, amik segítenek abban, hogy az ember megszabaduljon a mérgező szülők máig tartó befolyásától. Mindenki olyan tempóban olvashatja a könyvet, végezheti el a gyakorlatait, ahogyan bírja, ahogy neki még éppen belefér. Az út nem könnyű, sok nemakarom dologgal kell szembenézni, sok ilyet kell bevallani magunknak, és ahogy az én védelmében felépített elhárítások, tagadások, felejtések a felszínre kerülnek, az ember gyakran fél, szorong, lesz dühös, vagy végtelenül szomorú, a gyász érzése is erős lehet. "Ám végül felszabadul belső ereje, éveken át rejtegetett énje - az egyedi és szerető ember. ... hogy az élete végre a sajátja lehessen."

Susan Forward üzenete mindenkihez, aki úgy érzi, nem csak jót kapott a szüleitől, és ez hat rá ma is:

Nem felelős azért, amit védtelen gyerekként önnel tettek!
Felelős azért, hogy most tegyen pozitív lépéseket, és kezdjen valamit ezek hatásával!

A dőlt betűs részek idézetek a Mérgező szülők című könyvből.

Ha szeretnéd követni a Stresszblogot, kattints ide.

tovább olvasom
i o

A bejegyzés trackback címe:

http://stressz.blog.hu/api/trackback/id/tr996543309

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Teréz Anya, vagy Apa? 2014.07.31. 11:55:41

Teréz Nyanyus: Az emberek haláltusáját kéjes örömmel átélő szadista nőtől való idézést semmilyen közösségi oldalon ne lájkold és ne továbbítsd! Amit nagy valószínűséggel a propagandagépezete írt neki. Csak egy bűn ronda nő volt, akihez amúgy sem nyúl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kekszemu 2014.07.31. 08:21:05

@midnight coder:
Ahogy látom te olvasni ugyan tudsz, csak a szavakat nem sikerült értelmezned.

szae 2014.07.31. 08:31:11

Ahh, ez nehéz kérdés, ugyebár! Szeretni kell a gyerekeket, meg dícsérni se árt rendszeresen. De a legtöbb szülő valahogy megfeledkezik arról, ha rossz fát tesznek a tűzre, nem lehet elintézni azzal hogy: "Jólvan kisfiam, majd legközelebb, semmi baj." Igenis kijár a bünti és a szidás is. Ha a jutalom és a büntetés nincs egyensúlyban (ami nem feltétlenül 50-50%-ot jelent), azzal is ám sérül a gyerek pici lelke, csak máshogy. Vagy olyan egoista barmokat szeretnénk nevelni, akik azt hiszik, Franciaország Ausztráliában van? Meghogy nekik mindenhez joguk van? Meg ha hibáznak, azért ők sosem felelősek?

szae 2014.07.31. 08:36:39

Ja, és tudom, hogy nem erről szólt a cikk, de sokan ezt fogják kiolvasni belőle :D

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.07.31. 09:01:32

@szae:
Nem, a bejegyzés inkább olyan esetekről szól, amikor a szülő ilyeneket mond a gyerekének, hogy: "Fiam, olyan nőt keress magadnak, aki vak, és nincs orra... de igazából az is elég, ha nincs orra.". De hát ugye a szülő csak "viccelt" vele, hogy a gyerek ronda és büdös, a gyereknek nincs csak humorérzéke... viszont azóta csodálkozik és haragszik, hogy a középkorúvá vált gyerek azóta is ezt a nőt "keresi", és még mindig nincs unoka...

Trisi · www.alphawing.hu 2014.07.31. 09:26:39

Családban még lehet a "bezzeg" gyerek is mérgező. Nálam például mindenki jobb volt mint én, mert amit én csináltam az veszélyes/komolytalan/úgyis abbahagyom/felesleges. Ezért sok év múlva kialakult bennem egy megfelelési kényszer és olyannak akartam megfelelni akinek sosem tudtam. Innentől kezdve elmúlt az önértékelésem, hiszen ha nem tudok megfelelni valakinek/valakiknek akkor azért én vagyok a hibás. Kellett hozzá pár hónap míg kikúrálták belőlem mindezt és nem volt egy leányálom maga a terápia.

Trisi · www.alphawing.hu 2014.07.31. 09:30:09

A bezzeg gyerek persze jól csinálta és jöttek a mondatok, hogy "bezzeg a x milyen okos, mert ő sokat tanul, de te csak felesleges hobbikkal szórakozol" meg hogy " y eladta a motorját, mert az veszélyes, te miért nem adod már el? Fel kellene nőnöd!" és én nem adtam el, mert mit ad Isten élveztem a motorozást :) De az megvan hogy a bezzegtől eltérő úton jutottam el oda ahova tartottam, de mivel ezt nem fogadták el a családban, így hibásnak és kevesebbnek éreztem magam. Butának, szerencsétlennek, műveletlennek, értéktelennek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.31. 10:23:03

A mérgező szülők a gyerekeiken állnak bosszút azért, amit a szüleiktől kaptak.

gombakomba 2014.07.31. 10:36:42

@polyvinyl: Az esetek nagy részében ez nem igaz. Egyszerűen a magukkal hozott mintát adják tovább. Ezért is lényeges, hogy aki bántalmazó szülők gyereke, az felismerje ezt, és - amennyire lehet - rendbetegye magát, mert csak így tudja megszakítani a láncot. Nemcsak magáért, de a gyerekéért és unokáiért is érdemes megpróbálni feldolgozni a régi sérelmeket.

A könyv egyébként igen jó. Elolvasását mindenkinek, nemcsak bántalmazott szülők gyerekeinek, csak ajánlani tudom.

Ritchard Börtön 2014.07.31. 10:39:22

@midnight coder Ez a rajz egy baromság. Régen is voltak viták róla. Az első kép egy borzalmas dolog. 1, Tanár előtt sohasem állunk a tanár oldalára, főleg nem mind a két szülő, ha a gyerek ott van. Hogy otthon mi van, az egy dolog. Nagy tévedés azt gondolni, hogy a rossz jegyekről a gyerek tehet, főleg a kisebb gyerek ( ez a porosz iskolarendszer baromsága). A tanár dolga az, hogy megtanítsa a gyereket (és nem az, hogy elmond valamit, amit a gyerek majd magától megtanul.) Ha egy, a képen látható korú gyerek nem tudja a matekot, akkor az a tanár hibája, mert nem tanította meg neki. Ha nem érti, nem fogja fel, akkor külön foglalkozzon vele. A gyerekek nem egyszerre fejlődnek. Ki találta ki azt a hülyeséget, hogy egyidőben kell tudni mindenkinek az egyenleter? Annak is aki burkoló lesz és annak is, aki fizikus? A gyerekek bajsza sem egyszerre nő, a lanyok vérzése is több év különbséggel jöhet először, akkor az agynak miért kell egy adott pillanatban minden gyereknél egyszerre, egyformán működnie gyerekként? Ezt sem a szülők, sem a tanárok nem értik. Rengeteg gyerek traumatizálódik emiatt ebben az életkorban. A tanár is ellene fordul, a szülők is, bántják is, és mélyebbre taszítják, egy életre elveszik az önbizalmát. Ami meg a második képet illeti, egy szülő igenis hibáztathatja és felelősségre vonhatja a tanárt a gyereke rossz eredménye miatt, ugyanis nem tanította meg jól. Persze a gyerekbek is van felelőssége, de ez minimális a tanár, majd a szülő felelősségéhez képest. Ha elviszem az autómat a szerelőhöz, hogy csinálja meg, akkor nem az autóval fogok kiabálni, ha nem megy, hanem a szerelőt vonom felelősségre. Ha mindenből rosszul áll egy gyerek, aki egyébként értelmes, akkor az a felnőttek hibája, nevelési vagy pedagógiai hiba, esetleg lelki oka van. Ha csak egyből áll rosszul, akkor az meg az adott tanár hibája. (Pont kémiából lusta?) A gyerek felelőssége általában csak a középútas bajoknál van, mikor közepes, de nem tanul eleget (de valaha tanul), nem ír (időnként) leckét stb. Ha sosem ír, az szülői, pedagógiai hiba. És a cikkben írt élethosszig tartó traumákat a gyerekek jórésze ilyenkor szedi be verés, megalázás, önbecsülés elvétele, gúny, otthoni terror légkör miatt.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.07.31. 11:11:01

@gombakomba:

Ez ugyanaz. A "mintákra" hivatkozás csak maszatolás, a felelősség hárítása. Felnőttként a szülő PONTOSAN tudja, hogy a gyerek szenved attól, amit csinál vele, hiszen ő is szenvedett, amikor az ő szülei vele csinálták ugyanazt. A szülő meg azért csinálja, mert örömet okoz neki, hogy ő is megteheti, amit vele megtettek korábban.

nyulanka 2014.07.31. 11:19:25

Azért mert a szülőd valaki nem tehet meg mindent. Iszonyat nehéz megérteni , megbocsájtani és úgy kezelni ahogy van.Nem kevés lelki munka és életen át tartó dolog.
Továbbra is az a véleményem,hogy a nők 85%-a a gyerektől várja a megváltást, és majd attól minden jobb lesz. Egyedülálló barátnőktől mindig csak azt hallottam, hogy "gyereket akarok" mert jaj de cuki és aranyos.Aztán vannak akik a "szülök még egyet mert akkor kapok utána segélyt " típusok és ez mostmár nemcsak cigányokra jellemző.Hát aki egy ilyen "családba" jön a földre annak aztán nem sok esélye ennek a "mérgező szülők" dolog felismerésre.Nagy százalékukban tovább adják a családi mintát.

Nick Leeson 2014.07.31. 12:06:27

@szae: Tökéletesen egyetértek! A végsőkig "kinyalt seggű gyerek" talán még rosszabb mint egy frusztrált! A nejemnek az előző házasságából van egy most 18 éves lánya. Na erről a gyerekről sajnos pozitívat nem tudok elmondani. Pedig már 3 éve élünk együtt mint család.
Azon kívül, hogy Bp. leggyengébb iskolájában is többször bukott, igénytelen, heti egyszer fürdik, a szobája egy undorító szeméttelep, úgy zabál mint egy disznó (közel 100Kg), öltözködni ennek ellenére kb. mint 50 kilós modell, tájékozatlan, műveletlen, stb. Mindezt még tetézve. Ő meg van győződve, hogy a család nagyrészénél ő jobban tud mindent, ő felnőtt, tehát tapasztalt, egoista, az énképe az egekben van. Stb...
Mindez annak köszönhető, hogy amíg felnőttsoha semmiért nem lett büntetve. Őnagysága bármit csinálhatott, ráhagyták. Egy deka felelősség nem alakult ki benne!
Én nem tudom valaha lesz-e belőle valami, de erősen kétlem...

annamanna 2014.07.31. 16:58:51

@nyulanka: "Továbbra is az a véleményem,hogy a nők 85%-a a gyerektől várja a megváltást, és majd attól minden jobb lesz." - szerintem is.
"Nagy százalékukban tovább adják a családi mintát." - ezzel is egyetértek. Van egy ismerősöm, nevelőszülők nevelték fel, mert az anyja elhagyta. Felnőtt, kiment az USA-ba, és a pasijának lepasszolt két gyereket (a harmadikat - egy másik fickótól - azért hazahozta). Róla eszembe jutott, hogy egy csomó élettörténet van, ahol ismétlődik az előző generációk sztorija. Válás, alkoholizmus, gyerekelhagyás, bántalmazás stb.
Az nem jó kérdés, hogy "miért történt ez velem?" nem jó hozzáállás a szülők hibáztatásánál való leragadás. A jó hozzáállás, hogy feldolgozom és kész, még ha egy egész életen át tart, akkor is.

gombakomba 2014.07.31. 17:47:42

@polyvinyl:
Nem polyvinyl, ez nem ugyanaz, nem ugyanarról beszélünk. Az az érzésem a hozzászólásod alapján, hogy te olyan szülőt kaptál, amilyenről beszélsz. De nem minden szülő ilyen. Még a "mérgező szülőknek" is csak egy része ilyen.
Amit tehetsz annyi, hogy igyekszel nem továbbadni. Ne hidd, hogy az egyszerű. De nem lehetetlen.

Zsolt Huszti 2014.07.31. 20:39:59

@NICK LEESON: Az esetleg nem fordult meg a fejedben, hogy előzőleg elvált nejedben keresd a hibát? Az a gyerek nem magától lett ilyen, valószínűleg jelenlegi társad sem keveset tett érte, hogy ilyen legyen az a gyerek. 18 évesen pedig már... nem sok esély van a rendbetételre.

Párductestű 2014.08.03. 20:00:55

A könyv nagyon jó, tényleg mindenkinek el kellene olvasni. Sajnos mindenki annyit tud adni, amennyi benne van. Ha vki önbizalom hiányos, kisebbségi komplexusos az nem tud kiegyensúlyozott gyereket nevelni. Csak az segít, ha a gyerek szembenéz ezekkel a problémákkal (lehetőleg még mielőtt neki is gyerekei lennének) és leteszi a batyut, amit már x generáció cipel. Na ez a marha nehéz.

Tele vagyuk mindenféle megkérdőjelezhetetlen alapigazsággal:

1. Egy szülő mindig jót akar a gyerekének.
2. Egy szülőnek mindig igaza van.
3. A gyerek kötelessége engedelmeskedni.
4. Egy szülő mindent megtehet a gyerekével, mert minding jót akar neki.
5. Egy gyereknek kötelessége mindent eltűrni a szülőtől.
6. Egy gyereknek tisztelnie és szeretnie kell a szüleit.

Ez azért már kezd változni, ahogy a gyerekbántalmázás bekerült a médiába, de nem csak a fizikai bántásról szól, ugyanilyen szörnyű a cikkben említett "vicceskedés".