Stresszblog

under pressure w

Stresszblog

Ez a blog a stresszről szól. Ha valakinek van kérdése, ötlete, története a témával kapcsolatban, írja meg bátran, és utána járunk, megkérdezzük, meghallgatjuk, és megosztjuk a Stresszblogon. Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/stresszblog

2014. október 08. Szalay Ágnes

Az Y generáció a legstresszesebb

Szolgálati közlemény: Aki gyakrabban látogatja a Stresszblogot, az tapasztalhatta, hogy vészesen megcsappant a posztok száma. Ennek egyik oka, hogy sok év után újra visszaültem egy munkahelyre, ahol reggel nyolctól este ötig-hétig-tízig zajlik az élet. Igyekszem azért időről-időre letenni az ottani stresszt, és felvenni a blog stressz-fonalát. Az új korszak első posztja mindjárt a munkában látottakról jutott eszembe:

Munkahelyem tele van okos, lelkes, céltudatos fiatalokkal. És miket hallok tőlük? "Bocs, ma éjjel három órát aludtam, mert még éjjel kettőkor jött valami anyag, amit bele kellett tennem az ajánlatomba." "Megyek átöltözni, mert nyolckor kezdtem az ügyfélnél, ezért vagyok magas sarkúban - de innen koncertre megyek." " 29 éves vagyok, ez a negyedik hasonló profilú cég, ahol dolgozom, a legtovább X helyen voltam, 2,5 évig."

Ők az Y generáció tagjai. Az Y generációnak nincs teljesen egyöntetű meghatározása, de nagyjából az 1980. és 2000. között születettekre használják ezt a fogalmat. (Be lehetne kavarni még a Z generációval is, a kilencvenes évek közepe után születetteket illetik így, akiknek már az agya is a bonyolult technikai eszközök használatától kísérve fejlődött, de most inkább a felnőttnek számítókról írok.) Szóval a Y generáció legidősebbje is még csak 34 éves, ők a fiatalok, a nagy teherbírású munkába lépők, a ranglétrán gyorsan előreigyekvő tehetségek, a jövőnk meghatározói. És noha mind egyéniségek vagyunk, azért vannak olyan jellemzők, amik erre a generációra általánosan igazak. És nem csak azért, mert fiatalok, és a többiek, (pl. az X generáció tagjai) sajnálatosan már nem annyira azok, hanem azért is, mert ők másképp éreznek és élnek, mint a megelőző nemzedékek. Például sokkal stresszesebbek.

Eltérő a helyzete egy amerikai és egy magyar fiatal felnőttnek, de a stresszhez való viszony átíveli a térbeli és kulturális távolságot: mind a magyar, mind az amerikai stressztérképen ez a társaság, a 25 és 34 év közötti fiatalok a legstresszesebb szegmense a lakosságnak. Miből adódik ez?

A vágyak és a valóság szomorú különbsége

A mai fiatal felnőtteket, Amerikában pláne, de nálunk is, már arra nevelték, hogy bizonyos dolgok, ha megdolgoznak érte, elérhetők lesznek a számukra. Ha szépen elvégzed a főiskolát, akkor lesz egy jó állásod, ahol annyit keresel, amennyi kell ahhoz, hogy megvedd magadnak azokat a cuccokat, amiket szeretnél. Ez teljesen jogos elvárás, én is ezt várom az élettől, ha anyagi szempontból nézzük - csak sajnos igazából mégsem így működik 2014. világa. Egyrészt - és ez itt is ott is probléma - túl sok a magasabb tanulmányokat végző, komolyabb munkakörökre pályázó emberek száma a pozíciókhoz képest. Nagyon sokan vagy egyáltalán nem találnak munkát, mert egyszerűen a munkaerőpiacnak nincs felvevőképessége, vagy csak olyan munkát találnak, aminek a követelményei messze alatta vannak az ő tudásuknak, felkészültségüknek. Ez már önmagában frusztráló, de magában hordozza, hogy a vágyak másik oldala sem teljesül: nem tudnak annyi pénzt keresni, amennyire szükségük lenne. Márpedig ez a generáció a brandek csillogásában nevelkedett, nekik fontos az, hogy milyen minőségű és márkájú holmikat használnak és hordanak, az igények magasak. Állandóan újabb dolgok kerülnek a piacra, amiket meg kell venni, hogy ne legyenek cikik. Ha valami elromlik, már nem megjavítani kell, hanem újat szerezni - és így iszonyú költséges az élet. Amire nincs fedezet, már csak azért sem, mert

teljes anyagi csőd az életkezdés.

Ez is igaz Amerikában éppúgy, mint itt. Ott a diákhitel dönti romba a fiatalokat, a szükségesnek tartott - ám végülis feleslegesnek tűnő - magasabb végzettség megszerzéséhez már huszonpáréves korukban úgy eladósodnak, hogy aztán évtizedekig egyensúlyozhatnak a csőd szélén. Főleg ha a remélt munkához sem sikerül hozzájutniuk. Magyarországon talán a tanulmányok nem ennyire drágák, de ha egy fiatal család lakást vagy autót szeretne, akkor máris az éves fizetésük sokszorosát kell felvenniük hitelbe, vagy a fizetésükhöz képest aránytalanul sok pénzt költeni albérletre. Akárhogyis, aki szülői segítségre nem számíthat, annak hatalmas pénzösszegeket kell minden hónapban kifizetni, csupán a lakhatásához. És az elfolyó pénzek mellett még nyomasztóbb a tudat, hogy a munkahelye, állása sokkal könnyebben megszűnhet, mint a húsz évvel ezelőtti fiataloknak, és pár hónap kihagyás is bedöntheti a kényes pénzügyi egyensúlyát.

Változás és változás

A világ is gyorsan változik, de ezen belül az Y generáció tagjai még gyorsabban változtatnak. Van egy elég tudatos képük arról, hogy hogyan szeretnének élni, milyen munkát szeretnének végezni, és ha a vágyak nem köszönnek vissza a tapasztalatokban, akkor váltanak. Telefont, társat, munkahelyet. A cégek HR-eseinek rettentő fejfájást okoznak azzal, hogy hogyan tartsák meg őket. Hiszen az Y generációs munkavállaló, ha már két éve ott van egy helyen, már úgy érzi, hogy bemohosodott, és rég tovább kellett volna lépnie. A képesség ezekre a laza váltásokra biztosan adaptív dolog, de a változás akkor is a legnagyobb stresszforrás, ha valaki jól bírja. És ha az ember a saját igényeitől hajtva úgy változtat, hogy nincs más a kilátásban, akkor biztosan átél néhány stresszes pillanatot a közeljövőben. Sok huszonévest ismerek, akik otthagyják az állásukat, mert nem tetszik nekik a hely, ami jogos is, de még azelőtt lépnek, simán, mielőtt gondoskodtak volna a megélhetésük további biztosításáról. Ez a felfogás nagyon nehezen érthető a mostani ötven fele járóknak, akik szinte szorongón ragaszkodnak a helyükhöz. És nem csak azért hagynak ott könnyedén bármit, mert nem elég jó nekik, hanem azért is, mert folytonos az igény az előrelépésre, arra, hogy mindig meglegyen az eggyel újabb és magasabb szintű verzió, legyen szó munkahelyi pozícióról, vagy tabletről. Hiszen:

Magasak az elvárások

A magas elvárások két irányból is nyomasztják szegény mai fiatalokat. Jön belőlük, ezt fejtegettem eddig: konkrét, sokkal tudatosabb elképzeléseik vannak arról, hogy mi elég jó nekik, mint az idősebbeknek, és nem is nagyon elégednek meg kevesebbel. Másrészt viszont feléjük is sok az elvárás, állandóan bizonyítani, megfelelni kell, mert ha nem, akkor jön a következő Y generációs a helyedre. Állandó készültséget igényel, ha nincs az életnek olyan területe, ahol az ember csak úgy elvan, hanem mindenhol bizonyítani kell a megfelelőségedet. Iskolában, munkahelyen ez egyértelmű, de a barátok között sem árt, ha lépést tartasz - nem dolgozol ciki helyen, nem hordasz béna ruhát, hozzá tudsz szólni a legújabb kütyükről szóló vitákhoz. Jó, azért emiatt annyira nem kell sajnálnunk a fiatalokat, már néhány ezer éve nincs új abban, hogy be kell illeszkedned a szociális csoportodba a megfelelő ruházattal, nyelvhasználattal és a többivel. De régen nem változtak ennyire gyorsan és globálisan a dolgok, több tere volt az egyediségnek, akár a maradiságnak is.

Ennyi elvárás, anyagi nyomasztás és trendiséggel való küzdelem mellet nem is csoda, hogy az Y generáció tagjainak

fenyegtőbb a világ.

Nyilván fenyegetőbb volt a világ egy fiatalnak 1943-ban, mint ma. De másképp. Ma attól kell tartani, hogy ha nagyon gyorsan nem bizonyítasz, nem jutsz magasra, akkor kész, vége, ennyi volt. Az előző generáció, tehát a ma negyven-ötven fele tartók jó helyen voltak jó időben, így sokan nagyon fiatalon magasra jutottak. Az ő példájuk egy etalon lehet, amit azért képtelenség követni, mert ezek az emberek még mindig ott ülnek a helyükön. Tehát hiába gondolja azt a most 29 éves, hogy sehol sem vagyok, ha még csak részleget vezetek és nem business unitot, nincs több business unit vezetői hely. Tari Annamária (az y generációról könyvet is író gyakorló pszichoterapeuta) szerint viszont még rosszabb a korban alulról jövő nyomás: a mai fiatalok érzik, tudják, hogy jönnek a fiatalok, és kevés idejük van megcsípni a jó helyeket. Szerinte harminc év felett már kiöregedettnek számítasz egy fejvadásznál, negyven év felett meg már be se add az életrajzod sehova (én mondjuk ezt nem teljesen így látom.) Azt mondja, hogy az y generációsoknak 26-28 éves korukra kell "megcsinálni magukat", olyan magasra jutni, amilyen magasra csak lehet, mert később már nem lesz módjuk rá.

Erről csak az a kérdés jut eszembe, hogy mi lesz azzal a duplaennyi emberrel, akik negyven és hatvan-hatvanöt év között még azért csak ott téblábolnak a munkahelyeken. Nem tudom egyelőre, majd utánanézek, és megírom egy következő posztban. A fiataloknak viszont van még egy jellemzője, ami szintén káros hatással van a stressz-szintjükre, ez pedig a

teljes élet akarása.

Nemcsak a munkahelyen égetik két végéről a gyertyát, hanem a szórakozásban is. Megint csak teljesen jogos igény az, hogy ha már kidolgoztam a belemet, akkor megérdemlek egy koncertet, egy bulit, vagy hogy lássam a legújabb filmeket. De a nap nekik is csak olyan rövid, mint másnak, és ha rengeteg munka mellett még szórakozni is szeretnének, akkor azt a pihenő-idejük rovására tudják megtenni. Pedig ekkor lehetne feltölteni a test tartalékait, elengedni a napi stressz testi tüneteit. Erre viszont nem jut idő.

Pedig a fiataloknak még annyi idejük van, mondják az öregek – és mégis, a legnagyobb stresszforrás az, hogy kevés idejük van arra a rengeteg dologra, amit szeretnének.

 Ha szeretnéd követni a Stresszblogot, kattints ide.

tovább olvasom
i o

A bejegyzés trackback címe:

http://stressz.blog.hu/api/trackback/id/tr556726749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

vuvuzela importőr 2014.10.09. 09:31:58

Amikor huszonéves voltam én is képes voltam néha éjjelig dolgozni. Ma is képes lennék rá csak rájöttem, nem visz előre, úgyis mindenki leszarja valójában, a hősiességem nem lényeges. Arra tippelnék, ők is rájönnek, úgy 5-10 év múlva...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.09. 09:36:41

"visszaültem egy munkahelyre, ahol reggel nyolctól este ötig-hétig-tízig zajlik az élet"

Biztos megéri. (Biztos, hogy nem.)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.09. 09:42:33

"A mai fiatal felnőtteket, Amerikában pláne, de nálunk is, már arra nevelték, hogy bizonyos dolgok, ha megdolgoznak érte, elérhetők lesznek a számukra. "

Konzumidióták.

Egy átlag amerikai állítólag évente és fejenként 70 kg ruhaneműt dob ki, az évente és fejenként százkilószámra kidobált félkész és készételek mellé.

Hülyéje azért dolgozik, hogy a fogyasztást tudja pörgetni, ahelyett, hogy azért dolgozna, és rakná félre a pénzét, hogy sokkal kisebb fogyasztás mellett elég SZABAD ideje legyen megélni az életét.

Ostobán élnek és hülyén halnak meg.

darkmirjam_light 2014.10.09. 10:16:29

@polyvinyl: Nekem is a konzumidiotizmus jutott eszembe. Látva az apple boltok előtt kígyózó sorokat kicsit elkeseredek.
A XIX. század a konzumidiotizmus százada. A fitalaok, akiknek elvileg az újdonságot, a változást kellene hozniuk egymást utánozzák. Madzagon rángatott áldozatok.
Már lassan egy komplett gondolatsort sem képesek végigvezetni, közben hétszencség hogy kapnak egy OMG, WTF vagy LOL kommentet, amire azonnal nyomni kell egy szmájlit. Mióta a feleségem megkapta munkahelyi okostelefonját, az ő élete is sokkal sztesszesebb. Az nagyjából hatpercenkét jelez (email), ő pedig átkozódik.
És a cégek nem állnak meg. Már vannak olyan reklámok, amik arról győzködnek, hogy vidd a telódat a medencébe, futni, edzőterembe, csatolda a babakocsira, ha a parkban sétálsz is azt figyeld. És veszik és eszik.

#szájbergyerek# 2014.10.09. 10:19:34

Már egyetemen megy a parasztvakítás, hogy ha elvégzed, akkor vár a főnöki bőrfotel.
Valaki komolyan is veszi, aztán teljes letargiában van, ha nem úgy lesz.
A másik, hogy büfé- ruhatár szakos diplomával nem lehet még csak jó állást sem találni.
Na és nettó fél millás fizetések sincsenek pályakezdőknek, ahogy azt elképzelik.

darkmirjam_light 2014.10.09. 10:23:01

XIX. század helyett XXI. re gondoltam.

Szputya 2014.10.09. 10:32:53

Nagyon nyomja mindenki a diplomát, ezzel szemben én a szaktudást helyezném előtérbe, legyen az mérnöki, vagy villanyszerelői... sajnos, mindenki azt hiszi, hogy csak a diplomás az ember, és ezért állnak sorokban a büfé-könyvtár szakok előtt is közepes tudású és elhivatottságú emberek, holott lehet, hogy egy kőműves szaktudással többre vinné. Aztán meglepődik, hogy a büfé-könyvtár szakkal nem megy előre... mielőtt valaki anyázna, nekem is büfé-könyvtár szakos tanári diplomám van, már bánom, jobban örülnék egy jó bútorasztalos szakvégzettségnek. :P

Tapmancs 2014.10.09. 10:44:52

Szegény balfaszok nem jöttek még rá hogy olyan mint karrier, nem létezik. Csak a munkáltatók találták ki hogy minél inkább rabszolgaként foglalkoztassák az alkalmazottakat. Majd egyszer rájönnek hogy a SZABADidő, amit a szeretteikkel tölthetnek, a legnagyobb érték, nem a legújabb zafírüveges ájfón.
(33 éves vagyok)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.09. 10:52:56

@Szputya:

"Nagyon nyomja mindenki a diplomát, ezzel szemben én a szaktudást helyezném előtérbe, legyen az mérnöki, vagy villanyszerelői.."

Ez csak hangulatkeltés.

Valójában a felőtt lakosság tizen-néhány diplomás csak. Tíz felnőttből 1,2 - 1,3.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.10.09. 10:54:53

Helyesen: tizen-néhány _százaléka_

diszkriminans (törölt) 2014.10.09. 11:10:26

@#szájbergyerek#:
Inkább csak a gazdasági szakokat választók gondolják azt, hogy majd menedzserek lesznek friss diplomával. Máshol ez nem annyira jellemző.

diszkriminans (törölt) 2014.10.09. 11:11:18

@Szputya:
Ahhoz, hogy ne akarjon mindenki diplomás lenni, szakképzésre lenne szükség, ami viszont Magyarországon csak papíron létezik...

Medgar 2014.10.09. 11:25:55

@polyvinyl: Tévedsz 2013-ben a 25 év alattiak több mint 30 %-nak volt diplomája az USA-ban.

Educational attainment in the United States, Age 25 and Over (2013)

Education Percentage
High school graduate 88.15%
Some college 58.33%
Associate's and/or Bachelor's degree 41.50%
Bachelor's degree 31.66%
Master's and/or Doctorate and/or professional degree 11.57%
Doctorate and/or professional degree 3.16%
Doctorate 1.68%

zpequino 2014.10.09. 11:36:20

Nem csak a konzumidiotizmusról van szó, nagyon nehéz manapság rendes munkát találni normális fizetéssel, az átverések, piramisjátékok, próbaidővel, végtelen gyakornoki idővel operáló cégek és kifizetetlen munkák között lavírozva.
A szüleim-korú emberek szokták is mondani, hogy ők ezt nem is nagyon értik. Felvettek dolgozni, akkor ülj neki nyugodtan és kérjél normális fizetést, amiből majd lehet házat meg kocsit venni, mert ez így tisztességes. Ha meg a főnök azt mondja, hogy csinálj meg valamit hétvégén, mondd meg neki, hogy hétvége van, hagyjon békén. Hát ja, harminc éve még így ment ez, ma már nem minden esetben. Én másfél éve találtam ki, hogy mit szeretnék dolgozni, pénzt még csak most kezdek el látni belőle, eddig ment a gyakornokság meg az ingyenmeló, hogy előrébb tudjak jutni meg kapcsolatokat építsek.
Több lehetőség van a fiatalok előtt, az tuti, de ezért meg is kell dolgozni rendesen. És nem a zafírüvegű iphone-ért, hanem mondjuk a családi házért, amit húsz év múlva se veszel meg havi nettó százharmincból.

Szputya 2014.10.09. 11:49:01

@polyvinyl: Meglehet, de az is néha több, mint ami kéne, pontosabban nem megfelelő összetételű... hány büfé-könyvtár szakos diplomásból lesz irodavezető-titkárnő-recepciós? Sajnos, nem kevésből - legalább is én ezt tapasztalom, és magam is így vagyok vele... tehát teljesen felesleges volt a tanári diplomámat megszerezni...

Szputya 2014.10.09. 11:50:07

@diszkriminans: Igen, sajnos... és ez meg is látszik, például az építőipar területén, igen hátrányosan érintve a minőséget...

methia 2014.10.09. 13:48:03

Szerintem a trend követés helyett fontosabb szempont, hogy irreális elvárásokat is támasztanak feléjük/ felénk. Sok esetben olyan szakmai vizsgákat és ezzel nyilván tudást várnak el, ami 10-15 éves szakmai tapasztalattal reális nem pedig 2-3-mal. Viszont, ha nem ugrod meg ezt a szintet, akkor már "hibás áruként" tartanak számon. A munkaviszony első pár évében akarnak eljuttatni oda, ahol az idősebb kollégák 3szor több idő alatt értek el.

Ez egyrészt kihívás, amit tényleg lehet szeretni, másrészt elképesztő megterhelés, amire rámegy a kikapcsolódásra/oldódásra rendelkezésre álló idő. A ledolgozott 8-10-12 óra után nem aludni megyünk haza, hanem tanulni.

Sanz 2014.10.09. 13:57:05

Nem tudom, én 4 éve dolgozom, ugrálok állásról állásra, és sehol nem volt eddig gondom. Nem kellett sokat dolgoznom és a cégek is (mind "rohadt multi" persze) rendesek voltak.
Én inkább azt hiányolom, hogy valakivel tervezni lehessem, sok 25-30 közötti kortársam nagyon ebben az "egyszemélyes világban" él ("Én, én, én"). Nem pedig az van, hogy "akkor most szerzek magamnak egy hosszú távú partnert, és vele boldog leszek". Ez inkább 30-40 közt van... vagy csak én mozgok rossz körökben?

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.10.09. 15:09:28

@Sanz: 4 éve dolgozol és ugrálsz innen oda, akkor veled se lehet tervezni, nem?

turista a saját országában 2014.10.09. 15:14:18

A '90-es években születteket már nem tenném az Y generációba. Y-sok a nagyjából 1975(-78) és 1989 közötti születésűek.

Sanz 2014.10.09. 15:15:30

@doggfather: A munkahely és a magánélet más és más. Munkában - ha a lehetőség engedi - megéri ugrálni. Partnerkapcsolatban kevésbé értem, miért érné meg.

doggfather · http://apengeele.blog.hu/ 2014.10.09. 15:27:19

@Sanz: így van más a két dolog, de TE ugyan az vagy mind a két helyen. ;)
A "hűség", mint tulajdonság vagy benned vagy vagy nincs. ;)

Nem betámadni akarlak, vagy sértegetni, illetve lehet én vagyok túl vaskalapos, de nálam nem lehet így szétválasztani a "munkahelyi énem"et a "magán"tól.

Atys 2014.10.09. 15:31:09

29 vagyok. 27 voltam mikor megszereztem a diplomámat, meg előtte volt egy 2 éves szakképzésem. Egyetem mellett nekem nem volt lehetőségem elmenni "ingyenmelózni" bármelyik multihoz, mert az ösztöndíj messze nem fedte a lakhatást és éhhalál elkerülését, így mentem dolgozni vendéglátóba. Amikor más bulizott én akkor melóztam. Diploma után viszont úgy éreztem, hogy ideje lenne szakmába vágó munkát végezni. Ahha, perszeeee. Nem dolgoztál ingyé'-nincs tapasztalat-nem kellesz. Tehát vagy éhendöglök egy híd alatt az egyetem idején, vagy esélyed sincs melót találni. Ez a stresszes. Nyilván kétségbe nem estem, mentem vissza pultba. Két évvel később sikerült egy irodai munkát találni. Nettó 130ért. De pozitív vagyok, lesz még jobb, csak egy kicsit vagyok stresszes amiatt, hogy bár én nem érzem magam öregnek, a társadalmi norma szerint mire előrébb juthatnék, már rég egy vén f*sz leszek a magam 30egynehány évével.

diszkriminans (törölt) 2014.10.09. 15:49:12

@Sanz:
Attól függ milyen a munkahelyed. Ahol több évtizedes projektek vannak, ott azért nem annyira jó, ha ugrálnak az alkalmazottak, jobb ha inkább jól megfizetik őket, hogy maradjanak.

Sanz 2014.10.09. 15:54:57

@diszkriminans: Hát én az IT szektorban azt láttam, hogy valaki vagy tehetséges, és akkor csak rövid szerződéseken dolgozik (sok pénzért), vagy megcsinálja a vállalkozását, és azt érleli egy életen át. Én sem szeretek egy helyen 1-2 évnél tovább lenni (20 hónap az eddigi rekordom), egyszerűen kell valami új, más.
Szerintem az ingergazdagsághoz való hozzászokás miatt van ez... hm...

Tudományos libsizmus 2014.10.09. 16:51:51

Egy kis katonaság nem ártana nekik.

Exploiter 2014.10.09. 17:12:28

Sok mindenben igaza van a cikknek, én is érintett vagyok. Teljesen mindegy, hogy mit érek el, nyilván több kell, mert a szüleim generációjától és a saját káromon annyit tanultam meg, hogy

- bármilyen munka, befektetés, vagy egy ledolgozott élet eredménye is eltűnhet semmi perc alatt
- ha lecsúszol, akkor a társadalom és úgy általában a világ nagy ívben szarik a fejedre
- vannak akik jól élnek és vannak, akik rosszul, adott erőforrás áll rendelkezésre a világon, ezért körülbelül mindenki az ellenséged ebben a versenyben
- semmit sem kapsz készen senkitől, vagy magad csinálod, vagy sose jutsz sehova
- a szakmámban az első nap, amikor nem tanulsz valami újat, használhatatlanná válsz és tényleg jönnek a fiatalabbak

Nem kifejezetten konzumidiotizmus ez, bár nem tagadom, hogy van olyan része is. Inkább csak alkalmazkodtunk a szép új világhoz.

odamondó 2014.10.09. 17:27:49

@darkmirjam_light: @Tapmancs: ez egy akkora baromság. Igen marha fontos a szabadidő. Akkor légyszíves mutassatok már egy céget ahol azt mondhatom a főnöknek, hogy oké barátocskám nekem elég a fizetés 70%-a is de legyen 30%-al több szabadidőm. Ja hogy ilyen nem létezik. Tehát a végén mégis oda jutunk vissza, hogy ha mindenképp dolgoznod kell (sokat) akkor azt minél több pénzért kell tenned és ezért minél előbb kell előre jutnod. Nem azért, hogy ájfónt vehess hanem azért, hogy azt a kevés szabadidőd valóban úgy tölthesd el ahogy akarod. Most ilyen ház/lakás és egyéb nyalánkságok vásárlását már meg sem említem.

s 2014.10.09. 18:13:12

@polyvinyl: 1000000 pont. Az adható maximális 10-ből.

s 2014.10.09. 18:17:52

@Tapmancs: "olyan mint karrier, nem létezik" Ez a beszéd. Csak szakértelem van. Félnek is az ilyen dolgozótól a cégek, mint ördög a tömjénfüsttől. Mert nem tudják kibaszni őket egyik napról a másikra. 50 éves vagyok, 16 éve ugyanott. Kb. tudom, hogy miről beszélek.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2014.10.10. 12:49:19

@odamondó: Az igazán jó vállalatok nem dolgoztatják halálra az embereiket, mert leesik nekik hogy ez hosszútávon nem járható út. Szerencsére most kezd leáldozni annak a vezetői nemzedéknek, akik a 90-es évek elején szocializálódtak, és meg vannak róla győződve hogy aki még 18:30-kor kislámpával dolgozik, az az igazán elhivatott és terhelhető munkaerő.... Sajnos ezek a menedzserek szocializálták a mostaniakat, így nehezen esik le a tantusz, de nagy különbség, hogy a mostaniak legalább már végre járnak nyugatra, és talán leesik nekik hogy nem belehalni kell, hanem jól szervezni, menedzselni, tervezni stb. A stressz akkor jelenik meg, ha nem lehet megfelelni, a munka végül is sosincs kész, mindig tűzoltás van, mindig van egy azonnali következő lépés. Mindez persze elősegíti a flow élményt, de erősen megbetegít. Egy jó menedzser időben felfedezi ezt a kettősséget, és tudatosan menedzseli, ebben esetben inkább vezeti az embereit hogy azok reális "work-life balance"-ban élhessenek, ezen keresztül pedig sokáig magasan teljesítőek maradjanak.

aszfaltparaszt 2017.06.22. 15:07:50

Én húsz éve ezt a hülyeséget hallgatom a médiából, hogy ma a céges világban mennyire hajtani kell, ehhez képest ritka az a nap, amelynek a felét nem a neten töltöm.