Stresszblog

under pressure w

Stresszblog

Ez a blog a stresszről szól. Ha valakinek van kérdése, ötlete, története a témával kapcsolatban, írja meg bátran, és utána járunk, megkérdezzük, meghallgatjuk, és megosztjuk a Stresszblogon. Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/stresszblog

2013. november 22. Szalay Ágnes

Hogyan betegít meg a stressz?

Induljunk el az alapoktól. Miért foglalkozunk a stresszel? Azért, mert mindenkit érint, és egyre több van belőle. Ha ez még nem lenne elég indok, akkor tegyük hozzá, hogy megbetegít, nem is elhanyagolható mértékben. A CIPD angliai felmérése szerint 2011-ben a stressz okozta hiányzás vált a munkahelyi hiányzások első számú okozójává mind a kétkezi munkások, mind az irodai dolgozók között. És ehhez nem számolták hozzá azokat a betegségeket (szívproblémák, vérnyomás, rosszindulatú daganatok), amik szintén visszavezethetők lennének a stresszre. Így a stressz már komoly egészségügyi és gazdasági probléma. De a stressz testünk természetes folyamata, miért, milyen módon betegszünk meg tőle?

Először is van a teljesen közvetlen, egyértelmű út: testünk túl sok izgalmi állapota elhasználja a szerveket, amelyek részt vesznek ennek a készültségi állapotnak a fenntartásában, így végül ezek a szervek megbetegszenek. Szív- és érrendszeri problémákra, magas vérnyomásra, cukorbetegségre és társaikra kell itt gondolnunk. Ezekről lesz majd szó részletesen is később, hogy melyik szervrendszerünkre hogyan hat a stressz, és mit tehetünk a betegségek megelőzése érdekében.

A második teljesen egyértelműen betegséghez vezető út az immunrendszer gyengülésén át vezet. Túl sok stressz, túl sok igénybevétel esetén testünk arra fordítja az energiáit, hogy ezekkel a külső, valósnak hitt fenyegetésekkel megküzdjön, és nem marad erőforrás arra, hogy a kórokozókkal szemben védekezzünk. Talán mindenki fel tud idézni példákat az életéből, e blog szerzője mindenképp, hogy a nagy igénybevétel, a feszített munka és a kevés alvás időszakaiban hamar elkapja az embert az influenza, vagy más megfázásos nyavalya. Ezzel persze nincs semmi baj, sőt mondják, hogy ezek a "banális" betegségek az egészséges idegrendszer figyelmeztetései, hogy halló, lazítani kell! - csak fontos lenne, hogy fordítsunk figyelmet ezekre a jelzésekre, és hagyjuk magunkat pihenni, ne járjunk lázasan, vagy csöpögő orral dolgozni.

Vannak aztán nem ilyen egyértelmű módjai is annak, hogyan betegedhetünk meg a stressztől. Ilyen például a stressz kiváltotta egészségtelen életmód. Mikor nagy a nyomás rajtunk, könnyebben nyúlunk lazításképp olyan kevéssé egészséges szerekhez, mint a cigaretta, vagy az alkohol, esetleg a kedvenc csokinkat tömjük magunkba, vagy folyamatosan chipset rágcsálunk. És akkor itt van még a kávé, hogy ébren maradjunk, vagy az energiaitalok, és megemlékezhetünk arról is, hogy sok stressz esetén már nincs erőnk mozogni, edzésre menni, vagy sétálgatni, csak lerogyunk a tévé elé. Nagy, és hosszan tartó stresszes életszakaszok során ezek a szokások rögzülnek, sőt egyre nagyobb mértéket öltenek, egyre többet fogyasztunk, és egyre kevesebbet mozgunk. A következmények könnyen bejósolhatók: valamelyik káros szokásunk előbb-utóbb a szervezetünket is károsítja.

Érdekes tyúk-tojás probléma a stresszből fakadó megbetegedési lehetőségek sorában a betegségtudat. Vannak sokan, akiken ha nagy a pszichés nyomás, akkor nem feltétlenül ennek kiváltó okaival foglalkoznak, hanem azt kezdik el figyelni, hogy testük hol, és milyen módon nem működik jól. Sok embert ismerek, és nem csak időseket, akikkel, ha találkozom, mindig valamilyen kisebb-nagyobb betegségükről számolnak be. Orvostól orvosig mennek, megfázás, felfázás, bőrgyógyászati problémák, most a májam, most a vesém - és így szép lassan valóban ki is alakulnak náluk súlyos, vagy kevésbé súlyos betegségek. A vélt vagy valós betegségek persze további stresszt és aggódást okoznak elszenvedőiknek, így elkezdődik egy ördögi kör, amiben az ember azt várja, hogy újabb betegségeket kapjon, és jó eséllyel meg is kapja azokat.

Végül pedig nem szabad megfeledkezni arról, amiről már volt itt a blogon szó, és még lesz is sokat, hogy a mi gondolkodásunk, felfogásunk az életünk eseményeiről, okozza azt, hogy mennyire tartjuk stresszesnek az életünket. Van, aki halálra aggódja magát egy vizsgán, van aki, csak megrántja a vállát, ha nem sikerül. Van, aki úgy érzi, hogy széttépi a sok ügyfél, és az, hogy állandóan csöng a telefonja, van, aki pedig élvezi ezt a nagy nyüzsgést. Mások vagyunk, másként hatnak ránk a dolgok - de ha túl sűrűn túl nagy stresszt élünk át, akkor érdemes megvizsgálni magunkat, hogy nem lehetne-e esetleg másképp megélni bizonyos eseményeket, amik történnek velünk, hogy kevésbé stresszeljük magunkat, és talán a környezetünket is.

tovább olvasom
i o

A bejegyzés trackback címe:

https://stressz.blog.hu/api/trackback/id/tr305600196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.11.22. 17:32:23

Életem 99_%-s stresszes.
Ebből egyetlen egyet tudok kivédeni,az pedig a zaj.Füldugóval.
Semmi többet.

drowspirit 2013.11.22. 19:49:43

Nagy szopás ez a túlzott stressz. És ha az ember egyszer belekerül a spirálba, akkor annyi.. én már lassan 3 éve vagyok pánikbeteg/szorongásos, mostanában már szívroham-szerű tünetekkel.. kegyetlenül fos dolog.

2013.11.22. 20:10:33

Szerintem a stressz "kezelésére" kialakult egészségtelen életmód a legnagyobb probléma. A stressztől sajnos nem lehet elmenekülni, szinte mindenki a hatása alatt áll a mindennapi életben. Viszont az nem mindegy hogy hogyan gondolkodunk róla (pl. még jobban idegeskedünk, felhúzzuk magunkat) és hogy hogyan kompenzálunk.

2013.11.22. 20:13:54

@drowspirit: Olyan nekem is szokott lenni.Kamilla teát szoktam inni rá folyamatosan és minden nap.A szorító mellkas a pánikbetegség tünete.Az meg csak akkor gyógyul,ha leásol magadba az okokra,hogy mitől félsz valójában.

2013.11.22. 20:16:12

@drowspirit: Én nem javaslom hogy megvárd a súlyosbodást,mert az már tényleg nagyon durva tünetekkel jár.A valódi gyomor görcs a szülési egyperces fájások erősségéhez hasonlítható a fájdalom skálán.
Továbbá erős hasmenés,hányás,savhányás,epehányás ájulás és hasonló tünetek vannak,egy hatalmas halálfélelemmel körítve.
Ne várd meg ezeket,de komolyan ne.

drowspirit 2013.11.22. 20:26:14

@Jóképességű Takarítónő:
Az a gond, hogy már alapból egy ilyen súlyos állapottal kezdődött az egész anno. Aztán hiába jártam orvoshoz/pszichológushoz, szedtem az antidepiket, nyugtatókat.. egy pár évre jobban lettem, idén nyáron már csak nagyon enyhe szorongásaim voltak, azt hittem, egy kis idő kell még, és teljesen kijövök belőle. Mostanában viszont megint nagyon durván elkapott, gyakorlatilag egy idegösszeomlás-szerű állapotban vagyok épp, annyival is súlyosbítva a helyzetet, hogy már a gyógyszer-mellékhatásoktól is qrvára parázok, ezért amint beveszem, amint felírtak, instant pánikroham kap el.. szóval épp nagyon szar helyzetben vagyok. De hát csak van valami kiút ebből, olyan nincs, hogy más kigyógyul, én meg nem tudok..
süti beállítások módosítása