Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
Karácsony előtt egyre szaporodnak a jótékonysági akciók, egyre több helyen adományozhatunk gyerekeknek, családoknak, ami jó és fontos dolog - de sajnos azt is mutatja, hogy egyre több a rémes szegénységbe kényszerült magyar család és gyerek. Ez önmagában is borzasztó, nehéz is belegondolni az így élők mindennapjaiba, de nézzük meg, hogy mit vetít elő ez a jövőre nézve, milyen felnőttkora lesz annak a sok százezer gyereknek, akiknek a szülei ma nem tudnak igazán foglalkozni velük, mert azzal törődnek, hogy holnap (is?) legyen mit enni.
Láthattuk korábban, a kutatások azt mutatják, hogy terhelhet bár nagyobb felelősség valakit, mégis kevésbé lesz stresszes az élete, ha úgy érzi, hogy a kontroll az ő kezében van. Minél lejjebb van valaki a társadalmi ranglétrán, annál nagyobb esélye van arra, hogy idő előtt haljon meg - az alul lévőknek háromszor nagyobb esélyük van erre, mint a felső tízezernek, - és gyakrabban szenvednek depresszióban, szívbetegségekben és cukorbetegségben. Még durvább azonban, hogy a korai években, a gyerekkorban megtapasztalt szegénységnek az élet végéig kitartó negatív hatása van. Még ha valaki felnőttként feljebb is kapaszkodik, meggazdagodik, vagy legalábbis kevésbé szegény körülményeket képes teremteni magának, a korai nehéz évek hatásai nem múlnak el. Az idegrendszer fejlődése megváltozik, aki szegényen nőtt fel, annak másképp alakul ki, mint aki nem volt veszélyeztetve. Még az öregedés tempója sem ugyanaz a szegények, és a nem szegények között. Hiába él majd valaki gazdagabban egészségesebb életet, törődik jobban a pihenésével, engedhet meg magának jobb orvosi ellátást, mégis alapvető testi hendikeppel indul. És hányan fognak az egyre szegényebb mostani gyerekek közül meggazdagodni?
Michale Marmot, brit epidemológus nemrég megjelent könyvében státusz-szindrómának hívja ezt a jelenséget. A nehéz kisgyerekkor későbbi kevésbé egészséges és rövidebb élethez vezető hatásáért a stresszt okolja. De nem a bármilyen stresszt, hanem azt az érzést, hogy az embernek nincs befolyása saját sorsára, nem tud a maga ura lenni, azaz nincs meg a megfelelő kontroll-érzete, ami egy egészséges élethez szükséges. A jelenséget pszichológusok tanult tehetetlenségnek nevezik. Először Seligman írta le 1975-ben. Ha egy kutyát betesznek a dobozba, amiben két rekesz van, és a kutya úgy tudja elkerülni a fájdalmas áramütést, hogy átugrik egyik rekeszből a másikba, akkor a kutyák szinte mindegyike pillanatok alatt megtanulja, hogy át kell ugrani. Kivéve azokat a kutyákat, akik korábban egy olyan dobozban szereztek tapasztalatokat, ahol nem volt mód az áramütés elkerülésére. Ha egy ilyen kutya átkerül a rekeszes dobozba, akkor hiába kerülhetné el a fájdalmat az ugrással, nem fog átugrani. Még akkor sem, ha a kísérletvezető megmutatja neki, hogy kell, úgy, hogy átteszi a másik rekeszbe. Csak ül, fásultan, és tűri a rá mért csapásokat. És nem csupán fásult, hanem valóban képtelen megtanulni, hogy hogyan menekülhetne meg. Mivel korábban folyamatosan stressznek volt kitéve az áramütések által, krónikusan be volt kapcsolódva nála a "harcolj vagy menekülj" testi válasz, anélkül, hogy a menekülésre bármi esélye lett volna, sérült a tanulásért és emlékezésért felelős idegpályája is.
A gyerekek korai nehéz körülményei beléjük ivódnak, beszivárog a bőrük alá, és valódi testi károsodást okoz. Kutatók egyértelmű kapcsolatot találtak a korai szegénység, és az évtizedekkel később, nagyobb arányban jelentkező szívbetegség, magas vérnyomás és krónikus ízületi gyulladás között. A Carnegie Mellon Egyetemen végeztek egy kísérletet, amiben nátha-vírussal fertőzték meg a résztvevőket. Azok, akik szegénységben nőttek fel, sokkal nagyobb arányban betegedtek meg, mint akik nem, és tüneteik is sokkal súlyosabbak voltak.
És mitől stresszesek a szegényen felnövő gyerekek? Vannak az egyértelmű okok, nem is kell sorolni, a bizonytalanság, a stresszes, vagy beteg, munkanélküli szülők, a vágyaik kielégítetlensége stb. - de ezek mellett a szegénység az élet többi területére is kihat. Mert mondjuk a szegény gyerekek is járnak iskolába, mint tehetősebb társaik, de sikeresek-e ott? Az iskolák, ahol most már 8-10 órát töltenek a gyerekeink, a jól teljesítő gyerekeket jutalmazzák, és csúnyán büntetik, stresszelik, aki nem az. Márpedig a szegénységben felnövő gyerekeknek kevés esélyük van jól teljesíteni. Egy amerikai kutatás szerint, és nincs okunk feltételezni, hogy Magyarországon más lenne a helyzet, már háromévesen óriási tudásbeli különbség van a szegény és az átlagos anyagi helyzetű gyerekek között: a szegény gyerekeknek kétszer kisebb a szókincse. Itt nem intelligencia-különbségről van szó, feltételezhető, hogy a szegény szülők egyszerűen kevesebbet beszélnek a gyerekeikkel, mint a tehetősebbek. Azt is megfigyelték, hogy a szegény gyerekeknek több nehézségük akad azzal, hogy hosszabban odafigyeljenek egy dologra, sokkal könnyebben kizökkenthetők. Az agyuk prefrontális lebenye is másképp működik, márpedig ez az agyterület felelős az önkontrollért, és az előre tervezésért.
Könnyen belátható, hogy ez nem csupán esélyegyenlőségi probléma, hanem közegészségügyi is: a szegénységben felnövő gyerekek nem csak rosszabbul teljesítő, hanem betegebb és rövidebb életű felnőttek lesznek. A Yale Egyetem egyik közgazdásza azt is kimutatta, hogy nem mindegy, az állam mire költ. Azokban az országokban, amelyek az egészségüggyel szemben többet költenek a szociális szférára, a szegények támogatására, a lakosok sokkal magasabb átlagéletkorra számíthatnak.
A szegényeken segíteni, a kisgyerekeket megkímélni a korán elszenvedett krónikus stressztől nem pusztán erkölcsi kötelességünk, hanem gazdasági szükségszerűség. A szegénység nem a szegények problémája, hanem mindannyiunké, mondhatjuk úgy is, hogy mindannyiunknak pénzbe kerül. Gondoljuk meg, hogy elmegyünk-e tettek nélkül, szemet lesütve az elszegényedő családokat, gyerekeket látva, vagy tudunk-e tenni mi is valamit értük.
Forrás: http://opinionator.blogs.nytimes.com/2013/07/27/status-and-stress/?_r=0