Elég valószínű, hogy senki nem azt fogja sajnálni a halálos ágyán, hogy nem játszott elég számítógépes játékot. Ezt még Jane McGonigal sem hiszi, pedig ő, játéktervezőként, hosszú előadásokat tud tartani arról, hogy mennyi pozitív hatása van az ilyen játékoknak. Boldogan is élt a játékaival egészen addig, amíg valami meg nem akadályozta ebben. Az történt, hogy agyrázkódást szenvedett, és ahelyett, hogy pár nap alatt jobban lett volna, egyre durvább tünetei jelentkeztek. Fájt a feje, szinte szünet nélkül, szédült, duplán látott, és így tovább. Orvosai azt mondták, hogy ennek a fele sem tréfa, teljes agyi kikapcsolódásra van szüksége heteken, hónapokon át, ha vissza szeretné kapni régi önmagát. Ez azt jelentette, hogy se társaságba menés, se tévé, se olvasás, se játék, se számítógép, csak fekvés és pihenés. Annyira nehéz volt számára ez az agyi-diéta, súlyosbítva azzal, hogy az ilyen jellegű sérülések önmagukban is okoznak néha öngyilkos gondolatokat, hogy úgy érezte, nem akar tovább élni. Egyre mélyebbre süllyedt a hangulata, egyre inkább csak az öngyilkosság megfelelő módján gondolkodott, egész addig, míg, a valódi kivitelezés előtt egy pillanattal, megálljt parancsolt. Elgondolkodott, hogyan is, miért is szeret ő élni, mik azok a dolgok, amik örömet szereznek neki. Nem ment messzire, kitalálta, hogy ő bizony játszani szeret. Bármilyen játékhoz nem ülhetett le az adott állapotában, de azt gondolta ki, hogy egy számítógépes játék formájában örömmé teszi maga számára azokat a tevékenységeket, amik hozzásegítik a gyógyuláshoz. Segítségül hívta ikertestvérét, Kelly McGonigalt, aki stresszel foglalkozó pszichológus, egyik híres előadásáról már írtam is itt a blogon. Ő nyilván szakszerű tanácsokat tudott neki adni abban, hogy milyen elemeket építsen be sajátmaga számára a játékba ahhoz, hogy hamarosan jobban érezze magát. Be is vált a dolog, szegény fejfájós játéktervezőnk elindult a gyógyulás útján, de a legnagyobb hozadéka a lábadozós-játékának az volt, hogy célt adott neki, rákényszerítette, hogy nővérével, férjével megbeszélje a dolgokat, saját hogylétét, így amint elindult a játék, a gonosz, öngyilkos gondolatok azonnal megszűntek.
Gyógyulása után arra gondolt, hogy ha neki ilyen jót tett a játék, akkor miért ne fejlesztené tovább úgy, hogy sokan profitálhassanak belőle (meg gondolom ő is, de ez csak egy rosszmájú megjegyzés, a játék ingyen elérhető bárkinek.) Így alakította ki a Superbetter nevű játékot, aminek célja az, hogy vidáman, játszva, könnyen követhető módon segítse a gyógyulni vágyókat, akik vagy valamilyen betegségben szenvednek, vagy csak nem érzik jól magukat a bőrükben, és ezen szeretnének változtatni.
Bár nekem sokkal jobb stresszoldó az olvasás, mint a számítógépes játék, nem is igazán játszottam sosem, azért ezt a Superbettert, pláne, hogy azt ígérik, tíz évet ad hozzá az ember életéhez, rögtön kipróbáltam. A játék elején meg lehet határozni, hogy a játékos milyen élethelyzettel, nehézséggel, betegséggel küzd, miből szeretne kilábalni. Elég sokféle van, agyrázkódástól a depresszión át más krónikus betegségek, vagy fogyás témakörben. Ha ez megvan, akkor a speciális problémára kidolgozott kihívásokkal fogunk találkozni. A játék, azt hiszem - ha valaha játszottam volna ilyeneket, jobban tudnám - úgy van felépítve, mint általában a szuperhősös játékok. Az ember választ magának egy identitást, mindenféle küldetést kell végrehajtania, vannak ellenségek, amiket le kell győzni, és vannak olyan power up-nak nevezett dolgok, amik növelik az erejét. Közben folyamatosan nyomon lehet követni, hogy éppen hogy áll az erejével a különböző területeken.
Mert alapos tudományos utánaolvasás után a játék készítői úgy találták, hogy ahhoz, hogy az ember kiegyensúlyozott és boldog legyen, ami már önmagában megnöveli az élettartamát, négy területen kell rugalmasnak, ellenállónak mutatkoznia. Ezek: mentális erő, azaz legyen az embernek célja, akaratereje, kitartása; fizikai erő, azaz a teste képes legyen ellenállni a stresszhatásoknak, és képes legyen a gyógyulásra; érzelmi erő, vagyis legyen valakiben sok pozitív érzelem (a meghatározott arány 3:1-hez, egy negatív érzésre jusson három pozitív) és társas ellenálló-képesség, azaz legyen mindenki körül olyan támogató közeg, család, barátok, akikre támaszkodhat, akik megnövelik az erejét. A játékban végrehajtandó feladatok mindig e négy kategória valamelyikébe tartoznak.
Könnyen sejthető, hogy a játék feladatait nem, vagy csak részben a gépen kell végrehajtani, hanem az embernek a saját fejében, vagy az életében, egy napja során. Szerencse viszont az, hogy a feladatok roppant egyszerűek és könnyen kivitelezhetők is tudnak lenni, például pontot ér az, ha ma nem a megszokott kezeddel, hanem az ügyetlenebbikkel mosol fogat. Nehezebb már a saját magaddal szemben mondott kritikus mondatok meghatározása, és ezek elengedése. Gyakran olvashatók a játék során kutatási eredmények, vagy tudományos elméletek arról, hogy miért is fontos az egészség szempontjából az, amit éppen csinálni kell. A játékos minden napra kap egy "to do" listát, hogy mik azok a küldetések, ellenségek, amikkel aznap meg kell küzdenie. Nem sok, 7 dolgot kell teljesíteni naponta, legalábbis a játék elején, tovább még nem jutottam.
Azt gondolom, hogy ez a Superbetter játék jó keretet adhat az életmód, életérzés változtatáshoz, ha valaki kedveli a számítógépes játékokat. Ha egyébként nem is szokott játszani, akkor is jó lehet, mert minden napra ad olyan apró célokat, tetteket, amik tényleg közelebb viszik az embert a mentális egészséghez. Közösség is épült köré, mert ugye társas támogatásra is szüksége van mindenkinek, és ha ezt a saját ismerősei előtt nem tudja vállalni, akkor talál az oldalon olyan társakat, akik éppen abban a cipőben járnak, mint most ő. Magyar szemmel nézve nekem egy kicsit túl amerikai volt, például „nézz magad elé, és érezd át öt percre, hogy milyen csodálatos vagy.” Értem én, mi itt a lényeg, nade mégis… Ráadásul a napi kipipálandó küldetésemhez valahogy nem tudtam hozzájutni, hiába hajtottam végre húsz másik küldetést, és ez kissé növelte már a stressz-szintemet a végére, de lehet, hogy csak elbénáztam valamit. Viszont el tudom képzelni, hogy az ember rákattan, élvezni kezdi, és akkor tényleg kénytelen tenni valamit azért, hogy általában is jobban érezze magát a bőrében. Ha meg nem csak kedvtelésből próbálja ki, mint én, hanem tényleg ágyhoz vagy kórházhoz van kötve a betegsége miatt, akkor kifejezetten jó lehet.
Ki lehet próbálni a superbetter.com weboldalon, sajnos csak angolul tudóknak. A fenti, a játék lényegéről szóló előadáshoz viszont van magyar felirat, és érdemes is megnézni, vannak benne tanulságos gondolatok és Jane McGonigal lelkesedését is jó látni.
