Nálunk a családban az „ideges vagyok” kifejezés dívott, így a stressz szóval akkor találkoztam először, mikor megtanultam olvasni. A Már tudok olvasni sorozat nem jelentett hosszú ideig tartó kihívást, így a könyvespolcunkon sorakozó könyvek címeit olvasgattam, és állandóan megakadt a szemem Selye János Életünk és a stressz című könyvén. De nem csak én találkoztam először általa a stressz kifejezéssel, tulajdonképpen ez a fogalom a mai értelmében az egész világon Selye János munkája által terjedt el.
Ha már ez a blog a stresszről szól, és van egy kiváló magyar származású kutató, aki a stresszről való gondolkodásunkat ilyen jelentős mértékben meghatározza, úgy gondoltam, érdemes egy bejegyzést annak szentelni, hogy megismerjük őt közelebbről. Selye János, vagy, ahogy közismertté vált Hans Selye, nem lett Nobel-díjas, így nem állunk be a mostanában szokásos magyar Nobel-díjasok sorolásába, de tíz éven keresztül folyamatosan jelölték a díjra. Valószínűleg azért nem kapta meg végül, mert kutatásai túlságosan szerteágazóak voltak, nem lehetett kiemelni egy konkrét eredményt.
Selye János 1907-ben éppen ma, január 26-án, Bécsben született. Édesanyja osztrák volt, édesapja pedig Selye Hugó magyar katonaorvos. A család hamar Komáromba költözött így Selye János ott járt iskolába. „Nem én hagytam el Magyarországot, ahol gyermekkoromat töltöttem, a magyar föld szakadt el tőlem Komáromban, a Duna déli partján, az első világháború után.” – jegyezte meg Selye később. Bár ünnepelt tudósként sokat látogatott később Magyarországra, és a magyar nyelvet is jól beszélte, tanulmányai és kutatásai már külföldön zajlottak. Prágában járt a német nyelvű orvosi egyetemre, kutatóorvosnak tanult. Annyira lenyűgözte a sok csoda, ami felfedezésre várt, hogy egyetemista évei alatt gyakran négykor kelt, és este hatig tanult folyamatosan. Később Párizsban, majd Rómában tanult. 1931-ben Rockefeller ösztöndíjjal Amerikába került, végül pedig a kanadai Montreálban kötött ki, ahol előbb a McGill angol egyetemen kutatott, majd az Université de Montréal francia egyetemen az Institut de Médecine et de Chirurgie Expérimentales kutatóintézet vezetésére kapott kinevezést.
Csak 29 éves volt az első, Nature-ben megjelent cikke publikálásakor. (Egyébként ugyanebben a számban publikálta Schrödinger is a híres macskáját.) Selye már Prágában felfigyelt arra, hogy az egyes betegségek jellegzetes tünetei között van valami közös, amit akkor általános betegségszindrómának nevezett el. Az általa kidolgozott stresszelmélet szerint az élőlény az őt ért fenyegetésekre általános vészreakcióval reagál, mozgósítva tartalékait és hormonális erőforrásait. Selye szerint bármely tényező, amely a szervezet egyensúlyi állapotát veszélyezteti, olyan folyamatokat aktivál, amelyek az egyensúly helyreállítását szolgálják. A nem specifikus alkalmazkodási reakciók összességét nevezte stressznek. A stressz pozitív megküzdést jelent, ugyanakkor tartós hatására kimerültség és számos pszichoszomatikus betegség léphet fel. A stressznek három szakaszát különböztette meg. Első a készültségi, második az ellenállási, amikor a szervezet még megfelelően alkalmazkodik, a harmadik pedig a kimerülés állapota, amely az ártalmas inger erőssége, vagy valamilyen hozzá csatlakozó károsodás következtében jön létre.
Emellett még az orvosi kutatás számos területével foglalkozott, endokrinológia, kalcium-anyagcsere, a szteroid-érzéstelenítés problémái stb. Élete végéig lelkes, és fáradhatatlan kutató volt. A reggel hat óra minden nap a munkahelyén találta, eddigre már túl volt az aznapi biciklizésén vagy futásán. A minden napot szó szerint vegyük, nem volt kivétel a karácsony sem. Este hatig dolgozott, aztán már nem foglalkozott tudományos kérdésekkel. A stresszel kapcsolatos kutatásaiból tudta, hogy kikapcsolódásra is szükség van, így az általa vezetett intézetben nem csak „kötelező” ebédszünet volt, de délelőtt és délután egy-egy közös kávé/tea szünet is, ahol a dolgozók találkozhattak, beszélgethettek egymással.
Hihetetlen szorgalmának, zseniális gondolkodásának, és a tudománnyal és más kutatók tudásával szembeni alázatának köszönhetjük, hogy ennyi előrevivő gondolata maradt ránk. Az általa vezetett intézetben komoly nemzetközi munka folyt, és az intézet falán egy világtérképen világítottak azok a helyek, ahonnan éppen kutatók tartózkodtak náluk hosszabb vagy rövidebb időre. Selye minden kutatást figyelemmel követett, nem fogta vissza magát akkor sem, ha nem értett egyet valaki elméletével, de ha valaki nagy meggyőződéssel dolgozott a munkáján, akkor engedte azt ellenérzései dacára is, és megemelte kalapját, ha végül a másiknak lett igaza. Több, mint harminc könyvet és 2000-nél is több tudományos publikációt alkotott, és mind a mai napig a Citation Index évente több száz idézetet mutat a műveire.
Mottója ki volt téve az intézet falára, ajánlásként mindenkinek, aki tudományos pályára áll:
"Sem témád fontossága,
sem műszereid teljesítménye,
sem tudásod nagysága,
sem terveid pontossága nem pótolhatják
gondolataid eredetiségét
és megfigyelésed élességét."
Forrás: Lázár György írása Selye Jánosról és a róla szóló virtuális kiállítás anyaga
