A Stresszblog legelső bejegyzésében már írtam arról, hogy több fiatal nőt is ismerek, akik látszólag minden ok nélkül nem tudnak már jó ideje megfoganni, és ezért az őket ért stresszt (is) okolják. Többen otthagyták a nagy fizikai és lelki energia-befektetést igénylő munkahelyüket, és inkább kevesebb pénzért, de nyugodtabb helyen kezdtek el dolgozni. A blog novemberi kezdete óta meg is lett ennek a lépésnek az eredménye, sokukhoz betért a gólya, családunkba is érkezik hamarosan egy új jövevény, öt évet vártak rá a szülei.
Bár intuitíve érezzük, érzik a nők, hogy a stressz gátolhatja őket abban, hogy anyává váljanak, mégis eddig nem voltak teljesen megbízható tudományos eredmények erről. Sok olyan cikket olvastam, amik arról szóltak, hogy igen, a stressz gátolja a teherbeesést, de leginkább azért, mert a stresszes életű nők életmódja olyan, hogy az nem teszi lehetővé a fogantatást. Azaz nem táplálkoznak kiegyensúlyozottan, keveset alszanak, fáradtak, keveset mozognak, sok kávét, alkoholt isznak, és esetleg ahhoz sincs fizikai vagy lelkierejük, hogy tegyenek valamit a fogantatás érdekében. Emellett a stressz okozta hormonális változások is gátló tényezők lehetnek, a menstruációs ciklusuk felborul, vagy szünetel, így peteérés hiányában babára is hiába várnak. Az elmúlt hetekben viszont cikkek tucatjai jelentek meg arról, hogy végre bizonyították, hogy igenis, van összefüggés a stressz és a terméketlenség között.
Az Ohio-i egyetem kutatói által vezetett vizsgálatban 400, babára váró pár eredményét összegezték. A párok 18 és 40 év közöttiek voltak, nem alkalmaztak fogamzásgátlást, nem volt kimutatott testi nehézség a megfoganáshoz és gyereket szerettek volna. A pár mindkét tagjával interjút készítettek a kutatók a vizsgálat elején, azután a nők nyálában található stresszhormonokat - a kortizolt, és a mellékvese által termelt alfa-amilázt - megmérték a vizsgálat elején, majd az első menstruációjuk után, és a nők folyamatosan naplót vezettek arról, hogy mekkorának érzik az őket érő stresszhatást. Az eredmény az lett, hogy az egy évig tartó vizsgálat során a nők 87%-a teherbe esett, 13% nem. Akik az egyik stresszhormon, az alfa-amiláz alapján erősen stresszesnek tűntek a vizsgálat elején, azaz sok volt a nyálukban ez a hormon, azok harmadannyira voltak esélyesek teherbe esni, mint akik a skála másik felén, a legkevésbé stresszes oldalon voltak. Az amerikai egészségügyben egy év a várakozási idő, mielőtt kimondják valakire, hogy "terméketlenségi problémája van", akkor kezdődhetnek el az egyéb orvosi beavatkozások a gyerek megfoganása érdekében. Azt találták, hogy akiknek magas volt az alfa-amiláz értékük, kétszer olyan eséllyel voltak egy év után terhesség nélkül, mint akiknek alacsony.
Igen ám, csak sokkal könnyebb szenzációhajhász módon prezentálni egy eredményt, mint beleveszni egy kutatás részleteibe, és megnézni, hogy valójában mit is jelentenek az eredmények. Pedig az ördög mindig a részletekben lakozik. Ebben a vizsgálatban egy csomó módszertani dolog van, amibe bele lehet kötni. Kapásból csak az egyik stresszhormon mutatott összefüggést, a másik, a stressz mérésére jóval elterjedtebb kortizol hormon nem. A kimutatott összefüggés sem volt erősen szignifikáns, azaz van nem is kis esély arra, hogy csak a véletlen okozta az eredményt. A mérés módja nem ad választ arra, hogy a folyamatos sikertelenség okozta stressz már önmagában hogyan befolyásolta az eredményeket. Az egy év alatt csupán kétszer vettek nyálmintát, ami elég kevés a stressz-szint meghatározásához, az pedig, hogy a nők pontozták, hogy mennyire érzik stresszesnek magukat kevéssé megbízható összehasonlítási alap. Vannak még mások is, ahogy az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat összeszedte, de nem untatnám a kutatási módszertan csínja-bínja iránt kevésbé érdeklődőket ezzel.
Inkább nézzük meg a tanulságokat. Könnyen lehet, sejtjük, hogy van összefüggés egy nő által átélt stressz, és a teherbeesés nehézsége között, erről azonban sziklaszilárd tudományos bizonyíték nincs. Nagyon nehéz elviselni azt, ha valaki gyereket szeretne, és nem sikerül neki, és a legrosszabb, ami egy ilyen helyzetben lévő nővel történik, hogy magát hibáztatja, kínozza a sikertelenség miatt. Ennél eggyel rosszabb csak az lehet, ha a környezete is őt okolja. Láttam már sok, szörnyű élethelyzetben lévő, egészségtelenül élő nőt is babát várni, és ennek az ellenkezőjét is. Én hiszek az emberi psziché testre és a történésekre gyakorolt hatásában, de abban is, hogy van sors, van véletlen, és vannak olyan dolgok, amik nem rajtunk múlnak. Azt gondolom, hogy aki éppen babát szeretne, és egyelőre nem sikerül neki, az amennyire lehet, tegyen azért, hogy jobban érezze magát, kapcsolódjon ki, vegye rá magát olyan tevékenységekre, amik segítik az ellazulását. Hiszen nehéz élethelyzetben van, és megérdemli a törődést. De ne tápláljon magában olyan gondolatokat, hogy ő az oka a sikertelenségnek, és ha erősebb, lazább, vidámabb, stresszmentesebb, akármilyenebb lenne, akkor biztos jönne a baba is, mert ez nem így van.
