Vége a demokráciának, vége a jogállamnak, vége a szabadságnak, ha a kormány marad hatalmon - mondják a jelenleg ellenzékből kampányolók. Loptak, csaltak, hazudtak, tehetségtelen opportunisták, naiv idióták idealisták, képtelenek az országot sikeresen vezetni - mondja a kormányoldal az ellenzékről. Ilyen, és ehhez hasonló üzenetekkel bombáznak minket naponta sokszor a politikusok. A választási kampány nem csak a résztvevő politikusoknak stresszes, hanem nekünk, egyszerű választópolgároknak is. A kampány üzeneteinek tartalma, mennyisége, és az általuk kiváltott reakciók mind fokozzák a nagy, magyar, össztársadalmi stresszt. Összeszedtem néhány szempontot, hogy miért, és hogyan stresszelnek minket politikusaink, és mit tehetünk, hogy a kampány életünkre gyakorolt negatív hatásait mérsékeljük.
Eláraszt minket a kampány
Bár a kormányzó fél gondoskodik róla, hogy túlzottan nagy felületen ne érjék el a választókat a kampányüzenetek, mégis, jelenleg minden politikusi megszólalás a kampány keretében születik. Emellett azért csak látunk óriásplakátokat, hallgatjuk, nézzük a kampány szellemiségével átitatott hírműsorokat. Aztán előkerül a politika a családi, baráti, munkahelyi beszélgetéseken. Ez sok. Elfáradunk bele, telítődünk, nem tudjuk feldolgozni a sok információt. Ez már önmagában növeli a stressz-szintet.
Manipulált információkat kapunk - a véleményt ténynek hisszük
Ha hosszú időn keresztül bombáznak minket manipulátorok, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az erősen hangoztatott vélemények valódi információk. Alan J. Lipman, politikai viselkedésre specializálódott pszichoterapeuta szerint ezek a tény-bőrbe bújtatott vélemények felkeltik az emberek vágyát, hogy még többet akarjanak abból, amit ő politikai gyorskajának hív: viszálykodások, pletykák, lejárató botrányok. Ezekkel tömjük tele a fejünket, ahelyett, hogy valódi rálátást szereznénk az egyes pártok programjáról, vagy az ország helyzetéről. És ahogy a gyorskaja nem tesz jót az egészségünknek, úgy a lelkünknek sem tesz jót az ilyen színvonalú információk túlzott fogyasztása.
Szorongáskeltés
A politikusnak két célja van a kampány során. Az egyik, hogy a választó menjen el szavazni, a másik, hogy rá szavazzon. Ezt praktikusan kevésbé úgy érik el, hogy arról mesélnek, milyen szép, és jó lesz, ha ők fognak kormányozni, hanem úgy, hogy megrémisztenek minket, milyen katasztrófa fog az országra köszönteni, ha nem ők nyernek. Ennek sokkal nagyobb a mozgósító ereje: hamarabb mozdulunk, ha magunkat, családunkat kell védeni, mint ha valami nemes célért kell elindulnunk szavazni. A poszt elején idézett mondások, és ezek bővebb kifejtései, mind azt a célt szolgálják, hogy féljünk: életszínvonalunk, a gyerekeink jövője, a boldogulásunk az életben sokkal-sokkal nehezebb, kilátástalanabb lesz, amennyiben a másik fél nyer. Ha elhisszük ezeknek az állításoknak egyikét, vagy másikát, akkor hülyék lennénk nem tartani a választás - számunkra negatív - kimenetelétől.
A sárdobálás csábítása
A már idézett Lipman szerint, ha valamelyik jelöltnek elkötelezett hívei vagyunk, akkor felvidítanak minket az ellenfeléről napvilágra kerülő botrányos, negatív hírek, bármennyire elenyésző fontosságúak legyenek is azok. Lipman arra figyelmeztet, hogy mókás ugyan a káröröm, de általában elkísérik más érzések is, mint például a rosszindulat, és az ellenségeskedés, és ezek nem tesznek jót a lelkivilágunknak.
Féltjük értékeinket
Mindenki hisz valamiben. A legnyitottabb, vagy a legapolitikusabb ember is magáénak vall bizonyos értékeket. És egész egyszerűen felmegy bennünk a pumpa, ha egy politikus, vagy egy tőlünk eltérő értékrendű illető semmibe veszi ezeket az értékeket, vagy másokat helyez előtérbe.
Tehetetlenség érzése
A tehetetlenség az egyik leginkább stresszhez és depresszióhoz vezető érzés. Ha már elfogyasztottuk és megemésztettük a kampányüzeneteket, ha felelősségteljes állampolgárnak tartjuk magunkat, akkor úgy érezzük, hogy a választásnak tétje van. Nagy tétje van, és eredménye közvetlenül kihat az életünkre. Ennek ellenére igen kevés befolyással bírunk az eredményre. Az az egy szavazat, amit fejenként leadhatunk nem oszt, nem szoroz a nagy egészet tekintve. Nyomasztó, hogy nincs kontroll-érzetünk, nem tudjuk befolyásolni, hogy hogyan alakul majd a saját életünk. Sokkal rosszabb azonban a tehetetlenségnek az az érzése, ami Magyarországon talán túlságosan is jellemző. Ha azt hisszük, hogy a választásnak nincs tétje. Úgyse lesz jobb, lopnak ezek is, azok is, nem érdekel, nem foglalkozom vele, menjenek a fenébe. Ez racionális védekezésnek tűnik, tanult tehetetlenségnek hívják. De senki ne higgye, hogy ezzel a hozzáállással megkíméli magát a stressztől. Ez rosszabb, mint a stressz, inkább a depresszióhoz közelít.
Mit tegyünk, hogy mérsékeljük ezeket a stresszt okozó hatásokat?
Először is legyünk tudatosak abban, hogy milyen, a választási kampányhoz tartozó információkat fogyasztunk. Szabjunk magunknak határokat, mondjuk, hogy egy nap csak itt és itt nézek utána a híreknek, vagy fél órát töltök vele, nem többet. Ne fogyasszunk politikai junk foodot! Ha már képben vagyunk, hogy ma ez a politikus bukott le, az a kampányesemény fulladt botrányba, akkor ne nézzünk utána még hat helyen. Foglalkozzunk inkább értelmesebb, kevesebb negatív érzelmet sugárzó dologgal.
Érdemes megjegyezni azt, hogy a kampány során hallott információ általában nem tény, hanem egy erősen valamilyen irányba motivált politikus, vagy párt véleménye - akiknek nem céljuk a kiegyensúlyozott tájékoztatás. Magyarán ne vegyük kézpénznek, amit hallunk. Azzal is segíthetjük magunkat, hogy kevésbé stresszeljenek az adott politikai események, hogy nem nézzük vagy hallgatjuk, hanem olvassuk őket. Az olvasás kevésbé hat az érzelmeinkre, kevésbé ráz meg.
Ne vitatkozzunk politikáról! Ez alapszabály, mégis oly nehéz betartani. Sokunk olthatatlan vágyat érez, hogy a maga politikai véleményéről meggyőzze az ellentétes érzelmű apósát, szomszédját, munkatársát - pedig ez nem fog sikerülni. Az esetek 95%-ában nem kulturált vita fog zajlani, ahol meghallgatjuk egymást, majd érveinket felsorakoztatva közeledünk egymás álláspontjához, vagy legalább megértéséhez. Sokkal inkább üvöltözés, a másik vérig sértése, és anyázás lesz a várható kimenetel. A saját céljainkhoz nem jutunk közelebb, de legalább átesünk egy igen stresszes eseményen, és szerzünk néhány haragost. Nincs értelme. A politikai meggyőződés sokkal inkább hitkérdés, minthogy érveken alapuló logikus gondolatmenet lenne, a hittel pedig nem tudunk vitázni. Kerüljük el ezeket a helyzeteket, maradjunk csendben, menjünk arrébb, ne vegyünk részt ilyen késhegyre menő vitákban, sok stressztől megkímélhetjük magunkat és környezetünket.
Ha pedig a tehetetlenség, a kontroll-érzet hiánya nyomaszt, akkor tegyünk valamit. Vállalhatunk akár politikai aktivista szerepet, ha nagyon elkötekezettek vagyunk. Ha ehhez nem fűlik a fogunk, akkor dolgozzunk szabadidőnkben valamilyen ügyért, amit fontosnak tartunk. Vegyünk részt a városi helytörténeti gyűjtemény létrehozásában, vagy gyűjtsünk adományt a helyi szegény gyerekek javára, vagy csináljunk bármit, ami olyan értéket képvisel, amit fontosnak tartunk, és amivel tényleg teszünk valamit, hogy az általunk vágyott irányba javuljanak a dolgok. Ettől a választás kimenetelét még nem befolyásoljuk jobban, szavazatunk továbbra is egy lesz, de mégis, megvan az az érzés, hogy teszünk valamit, ami hasznos, ami jó, amiben hiszünk. Nem utolsó sorban pedig, kevesebb időnk marad a kampány által okozott stressz átélésére.