Stresszblog

under pressure w

Stresszblog

Ez a blog a stresszről szól. Ha valakinek van kérdése, ötlete, története a témával kapcsolatban, írja meg bátran, és utána járunk, megkérdezzük, meghallgatjuk, és megosztjuk a Stresszblogon. Kövess a Facebookon: https://www.facebook.com/stresszblog

2014. január 21. Szalay Ágnes

A hülyék a leghangosabbak

Lakógyűlésen vagyunk, téma a társasház fűtése. Van egy apró gond, ami már évek óta húzódik. Az első emeleten lakók egy szál pendelyben izzadnak telente, míg a negyediken, ha nem is kell törni a jeget reggel a mosakodáshoz, de a tengerszint feletti magasságkülönbséget leszámítva is, aránytalanul hideg van. A negyediken lakom, így indokolatlan optimizmussal azt várom a gyűléstől, hogy megszavazunk majd valami megoldást, hogy a szekrény mélyére rejthessem a bundazoknit meg a három gyapjúpulóvert, amiket most azonnal magamra húzok, amint hazaérek. Jól is indul a dolog, az alsóbb szintek melegtől kipirult arcú lakói nagylelkűen hajlandók a közösből pénzt áldozni a javításra, hogy a fenti szerencsétlenek ne panaszkodjanak tovább. A kérdés csak az, hogy mi a megoldás. A gondnok elkezdi felsorolni a korábban tett, eredménytelen beavatkozásokat, ismerteti, a Távfűtőművek újabb javaslatait, és vitára bocsájtja azokat. El is indul egy párbeszéd, pro és kontra érvek hangzanak el, az egyik halkszavú bajszos szomszéd csendben elmondja, hogy ő gépészmérnök, és bár nem konkrétan fűtéssel foglalkozik, mégis úgy gondolja, hogy ilyen meg olyan változtatások eredményt hozhatnának. Szavai racionálisan hangzanak, javaslata megvalósíthatónak tűnik, de a vitának még nincs vége. Egy őszes úr magához ragadja a szót. Kifejti, hogy neki ne magyarázzon senki, ő tanult fizikát, és tudja, hogy a vázolt megoldások lófüttyöt sem érnek, a fenti lakók ne kényeskedjenek, különben is inkább arról kéne beszélni, hogy ki koszolta össze a falat a lépcsőházban. Páran jelzik neki, hogy igen, érthető az ő gondja is, de most nem ez a téma. Ő viszont már vérszemet kapott, minden fűtéssel kapcsolatos hozzászólást egyre hangosabban és kategorikusabban söpör le az asztalról. Fűtés-ügyben hangoztatott gondolatai még egy műszaki aggyal nem megáldott hallgatónak - nekem - is botorságnak hangzanak, de magabiztosságával elkezdi maga mellé állítani a lakók egy részét, persze csak a második emeletig bezárólag. A bajszos gépész még egy-kétszer nekifog az érveinek, egyre csendesebben, majd sápadtan elhallgat. A gyűlésnek vége, döntés nem született semmiről. A hangos szomszéd elégedetten vigyorog azzal a néhány társával, akik időközben a pártjára álltak. A lakók nyolcvan százaléka pedig frusztráltan, idegesen, szótlanul baktat fel a meleg/langyos/hideg lakásába.

Tegye fel a kezét, aki nem vett még részt hasonló okból eredménytelenné vált lakógyűlésen (a családi házban lakókra nem vonatkozik). Most jelentkezzen az, akinek még nem volt a marha szomszéd úrhoz hasonló, hozzá nem értő, ám magabiztos, és hatalommal rendelkező főnöke, tanára vagy nem találkozott a butaságát hangosan érvényesítő kekec portással. Szerintem mindenki látott már ilyet, általános jelenségről van szó. A neve Dunning-Kruger effektus. Ez egy jellemző kognitív tévedés, miszerint az inkompetensek nem képesek átlátni saját hozzá nem értésüket; és teljesítményüket, tudásukat az átlagénál magasabbra becsülik, míg a magasan kompetensek saját teljesítményüket alábecsülik, és nem tudják, hogy jobbak az átlagnál. Ez utóbbiról már volt szó az imposztor-szindróma kapcsán - mikor valaki magas pozícióba kerülvén attól tart, hogy nem képes megfelelni a feladatnak, nem annyira jó, mint azt a környezete, minden kétséget kizáróan, hiszi róla. Ilyen volt lakógyűlésünkön a gépész szomszéd, aki, legnagyobb sajnálatomra, nem érezte, hogy ő ért egyedül a fűtés témához, és nem képviselte elég hangosan a véleményét. Ez a saját teljesítményével kapcsolatos vaksága, bár engem is zavart, élete során legfőképp neki okoz stresszt. Míg a másik véglet, a harsányan ostoba, minket, többieket idegesít halálra.

Dunning és Kruger, a jelenségnek nevet adó pszichológusok egyetemistákon végezték első kísérletüket. Alanyaik éppen egy vizsgáról jöttek ki, és ők megkérdezték tőlük, mit gondolnak, hogyan teljesítettek. A legrosszabbul teljesítők nagyjából 30%-kal jobbra becsülték eredményüket a valódinál. A következő fordulóban a kutatók már maguk készítették a tesztet. Több témában mérték fel a résztvevőket: logikai gondolkodás, helyesírás, és még vicces történetek mesélésére is megkérték őket. A legrosszabbul teljesítők minden területen messze magasabbra becsülték teljesítményüket a valóságosnál, igazából azt hitték, hogy jobbak, logikusabb gondolkodásúak, viccesebbek az átlagnál, holott ők voltak a legrosszabbak.

Az inkompetencia ördögi köre az, hogy az igazán inkompetensek nem tudják felmérni, hogy inkompetensek, mert annyira inkompetensek. Így ellenállnak minden fejlesztési kezdeményezésnek is, hiszen "nem érik fel ésszel", hogy szükségük lenne rá. Ahhoz, hogy valaki megállapítsa egy logikai érvelésről, hogy jó-e vagy sem, képesnek kell lennie logikai érvelések véghezvitelére. De ha erre nem képes, akkor nem tudja megkülönböztetni a jó választ a rossztól, így nem látja, hogy a sajátja rosszabb lenne, mint a jó válaszadóé. 

Az effektus egyébként nem csak egyénekre, hanem csoportokra is igaz. Alulteljesítő csoportok hajlamosabbak magukat az átlagnál jobbnak gondolni. Logikával nehezen követhető eszméket valló csoportosulások, gyakran a többségnél magasabb rendűnek hiszik magukat.

Ha most elégedetten megveregetjük saját vállunkat, hogy végre igazolódott, hogy mennyi öntelt inkompetens ember szaladgál körülöttünk, de szerencsére mi ez alól kivételek vagyunk, akkor azért legyünk óvatosak. A Dunning-Kruger effektusnak éppen az a lényege, hogy a saját teljesítményünk megítélése elég megbízhatatlan, így bárki belesétálhat abba, hogy jónak hiszi magát, közben csak nem látja át saját ügyetlenségét. Szerencsére nem lehetetlen kitörni az inkompetencia ördögi köréből. Ha a rosszul teljesítő - magukat továbbra is jónak gondoló -  hallgatóknak tartottak a teszt után egy oktatást arról, hogy hogyan kell az ilyen teszteket megoldani, megmutattak jó és rossz válaszokat, és elmagyarázták a miérteket, akkor visszakapva saját kitöltött tesztjüket, a valóságnak sokkal inkább megfelelően értékelték eredményüket.

Ezt a saját teljesítménnyel kapcsolatos tévedést kívülről látni néha vicces, néha kínos - hány millióan röhögtek borzongva az ojjektumon meg a bikicsunájon? Akkor okoz igazán stresszt, ha valaki felettünk hatalommal bíró esik bele a hibába, hogy hozzá nem értése miatt nem képes a jót a rossztól megkülönböztetni, és saját korlátait belátni. Ilyenkor mit tehetünk? Szívjuk a fogunkat, idegeskedünk, de most már tudunk nevet is adni a jelenségnek - ez minden elviselését könnyebbé teszi. És tartsuk észben, hogy a felvilágosítás, tapasztalatok szerzése, a tudás gyarapodása mindig segít, hogy valaki reálisabban lássa saját magát, és másokat is. Ne adjuk fel.

tovább olvasom
i o

A bejegyzés trackback címe:

https://stressz.blog.hu/api/trackback/id/tr555768834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mayday 2014.01.21. 12:04:12

ha a 80% elegedetlen, akkor talan ossze kellene fogni...

Netuddki. 2014.01.21. 12:27:20

Sajnos rossz oldalról közelíted meg a kérdést. Teljesen mindegy kinek mi a véleménye, kompetens vagy nem. A probléma adott, meg kell oldani. Innentől csak az a kérdés, hogy kinek a feladata megoldani? A távfűtőműveknek? Hát akkor oldják meg. Szerintem ők értenek hozzá a legjobban. Teendők? Árajánlatot kell kérni a probléma megoldására, aztán szerződést kötni, amiben természetesen garanciát is vállalnak. Mi a garancia? Addig nem lesz kifizetve amíg fönt nem lesz meleg.
Ennyi, szerintem ezt kellett volna elfogadtatni a lakókkal. Azt meg az alul lévőknek is be kell látni ha nincs fűtés, akkor fizetés sincs és ha kikapcsolják akkor ők is fázni fognak.

Ja, és nem az az érdekes milyen emberek vannak, hanem hogyan fajulhatott el a lakógyűlés idáig. Gyakorlatilag a zemberek többsége elbaszta az idejét a semmire. Legközelebb válasszatok magatoknak moderátort aki levezeti az egészet...

Netuddki. 2014.01.21. 12:31:38

Azt meg majd elfelejtettem, hogy legkönnyebb lehülyézni másokat. Ha okosabbnak tartod magad, akkor miért nem tettél ellne, hogy elbasszák az idődet? Szerintem Te is csak magadban vagy szájkaratés, ha mások előtt kell képviselni az érdekeidet akkor nyuszi vagy.
Ezt nem kell szégyellni, lehet tenni ellene, gyakorlással.

Netuddki. 2014.01.21. 12:33:39

Sajnos az ország zöme is ilyen emberekből áll. Na nem a nagypofájú hülyékből, ők viszonylag kevesen vannak. Azok vannak többen akik hagyják, hogy élősködjenek rajtuk a nagypofájú hülyék.

porthosz 2014.01.21. 12:44:22

@kovi1970: Na te sem jártál még közgyülésen... Persze, meg kell oldani csak a távfütőmüvek pénzt fog érte kérni, és ha ez nem két forint (márpedig nem annyi) akkor azt a közgyülésnek meg kell szavazni. És mivel nem elvárható hogy az emberek fütési szakértők legyenek mindig a hangadók után mennek, a cikk meg arról szól hogy a legtöbb esetben a leghangosabbak a leghülyébbek.

Ha ezt a logikai összefüggést nem érted, akkor talán te is magadra ismerhetsz a cikk egy bizonyos pontjánál.

Bobby Newmark 2014.01.21. 13:04:55

@kovi1970: A legutolsó részletkérdés a posztban a lakógyűlés, meg a fűtés megjavítása. Ha nem tetted, olvasd végig. Ha meg úgy írtad ezt, hogy végigolvastad, akkor vedd magadra a leírtakat nyugodtan...

csepke 2014.01.21. 13:16:43

hihi isteni írás! a hülyék paradicsoma...;) én csak azt nem értem ha ez így van,márpedig így van, hogy nem sikerült kihalnia az emberiségnek. De lehet, hogy csak még.

Bobby Newmark 2014.01.21. 13:23:24

@csepke: Mert a túléléshez nem kell, hogy igazad legyen, elég zabálni meg baszni.

d2net 2014.01.21. 13:25:09

@
Ez nekem már több évtizedes teóriám.
Már a legelső gyerektáborban észrevettem.Mindig a legsötétebb a leghangosabb,de ezt már megszoktam.Amitől viszont kinyílik a bicska a zsebemben,hogy egyesek ezeket vezéregyéniségnek nevezik.............

ritmikus csimpifon 2014.01.21. 13:30:07

@kovi1970:
A cikk nyilván nem a konkrét lakógyűlésről szól elsősorban, hanem a hülyék diadaláról.

"Azok vannak többen akik hagyják, hogy élősködjenek rajtuk a nagypofájú hülyék."
Ez nagyon igaz.

ritmikus csimpifon 2014.01.21. 13:33:23

Amúgy tetszett a cikk, grat a szerzőnek!

killerkaller 2014.01.21. 13:35:01

@csepke: minden a kezdeteken múlott :)
http://media.photobucket.com/user/fowlerarts/media/THE%20PINCH%20exhibition/IMG_0051.jpg.html?filters[term]=pinch&filters[primary]=images&sort=1&o=477

Netuddki. 2014.01.21. 13:57:17

@porthosz: @Bobby Newmark: Muhaha! Hát, én pont rátok ismertem balfaszok!

Netuddki. 2014.01.21. 14:00:31

@ritmikus csimpifon: Gyakorlatilag semmi újat nem mondott és adós maradt a megoldással. Pedig még tanítják is hogy kell kezelni az "efféle" embereket. Akkor mi értelme volt a posztnak?

randomuser1 2014.01.21. 14:03:38

nehéz nem észrevenni a párhuzamot mindenkori dicső politikusainkkal:)

Bobby Newmark 2014.01.21. 14:10:08

@kovi1970: Látom nem csak funkcionális analfabéta vagy, hanem a vitakészséged is megmarad egy erős ovis középső csoportos szinten...

Wagem 2014.01.21. 14:57:33

@Wagem: @Bobby Newmark:
Igazad van.
Ezért is a neve K..ovi.
Egyébként minden blogba belepofázik,főleg ha politikáról van szó.
Erősen baloldali Gyurcsányista.Mindenhol be is égeti magát.
A témához...U-ez volt a probléma a mi lépcsőházunkba is.
Kísértetiesen hasonló szitu.
Az volt a szerencsénk,hogy kevés,2-3 barommal vettük fel a harcot.
Végül kölcsönös engedmények elfogadása után megszavazta a többség az egyedi fűtésmérők beépítését.
Mint később kiderült, mindenki általános megelégedésére.
Mindenki annyit fizet amennyit használ.
A megtakarítások 2 év alatt egalizálták a bekerülési költségeket.

peter man 2014.01.21. 15:35:02

Azért azt ne felejtsd el, hogy a hangos úr elérte, amit akart: Nem fog fizetni azért, hogy nálad meleg legyen.

tisztapista 2014.01.21. 15:35:13

Társasházban laksz? LOL
Lakógyűlésre jársz. Lúzer.
Emiatt még panaszkodsz is. Gigalúzer.

A gyakorlatban pedig moderálni kellene a lakógyűlést, ezt jobb helyen a közös képviselő végzi el, és leállítja a közbepofázást.

Tod, meeting alapok. Időkeret, napirend, eldöntendő kérdések, levezető.
Egy értelmes mondatban: A levezető felel azért, hogy a napirend megtárgyalásra kerüljön, és az eldöntendőkről szavazás legyen a megszabott időkereten belül. Pont

verkli 2014.01.21. 15:38:36

@Wagem: Talán még két év sem kell, maguk a mérők és a szabályozók olcsó eszközök. Érdekes, hogy csak a mérők és az egyedi szabályozók beépítése is jelentős megtakarítást hozhat, anélkül, hogy bármilyen komolyabb beavatkozás történne a fűtésrendszerbe. Az emberek nem pazarolnak annyit, ha számszerűen látják, hogy mennyit is fogyasztanak. Megy a szomszédolás, Julika nálatok csak százat mutat? nálam már 200 felett van, lejjebb is veszem a fűtést gyorsan és bezárom az ablakot. 10-15%-al kevesebbet fogyasztanak csak azért, mert szembesülnek néhány számmal.

élhetetlen 2014.01.21. 15:39:27

@Wagem: Nehéz játék ez. Ti legyőztétek az ostobákat, beszereltettétek az egyedi fűtésmérést. Engem pedig legyőztek az ostobák, és beszereltettük az egyedi fűtésmérést. Nálunk csak az volt a gond, hogy adott lakásokban berohadt az elzárószelep, nem lehetett szabályozni a fűtést, itt rohangáltak bugyiban. Pocsékolás. Szerintem lakáson belül elég lett volna a szelepek lecserélése, és a fűtési rendszeren szükséges változtatások elvégzése. Ha szabályozható a fűtés, nem hiszem, hogy valaki azért fűt túl, hogy nyitott ablaknál ülhessen télen is, ugyanis akkor ő is többet fizet, nem csak a többiek, akkor is, ha négyzetméter arányos az elosztás. Most mérnek. A mérők felszerelése, leolvasása, elszámolás, aztán majd a kötelező csere pénzbe, sok pénzbe kerül folyamatosan. Igen, van akinek megéri, pl. az ügyvédi iroda, ahova dolgozni jönnek be öltönyben, és a tulaj szerint neki elég, amennyit a szomszéd fűt. Ezt Ő mondta, igaz, hogy két hónappal előbb, de már csak én emlékeztem rá. Ő okos, és tekintélyes ember, Tőle elfogadták azt az érvet is, hogy jobb a 30-70 arányú elosztás, mint a 40-60, mert akkor jobban odafigyelünk, spórolunk. Hát Ő igen. Szerencse, hogy Nálatok mindenki elégedett.

Wagem 2014.01.21. 15:49:12

@élhetetlen:
Tudod mi a röhely??
Hogy elvileg nekem kellett volna gyökérnek lennem.
Az én lakásom,amit egyébként kiadtam bérbe..az elsőn van.
Köztes lakás.Nekem lett volna a leg kevésbé érdekem költeni rá.
De a bérlők,és a tisztesség kedvéért természetesen belementem.
A két kekec a harmadikon lakik. :-)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.21. 15:55:07

Annyira überzsír megakirály az oldal arculata, hogy az már fáj. Az írás is. A kommentek meg faszán alátámasztják.

Wagem 2014.01.21. 15:56:23

@verkli:
Hát persze.
Mert miután megtörtént a beavatkozás,a bérlők nem engedik ki a meleget az ablakon,hanem leveszik a fűtést.
A lakásom az elsőn van.Fűtés szempontjából igen kedvezményezett. :-)

verkli 2014.01.21. 15:57:55

@élhetetlen: Nyilván vissza lehet élni a rendszerrel, de szerencsére azért nem olyan könnyű. A thermosztatikus szelepek akkor is bekapcsolnak kb. 16 foknál, ha teljesen le vannak zárva. szóval ha a szomszédod egyáltalán nem fűt, akkor is csak 6 fok lehet köztetek a különbség ( feltételezek nálad 22 fokot ). A külső falakon és ablakokon keresztül sokkal több hőt veszítesz, mint a szomszéd felé. Ha mondjuk szélső lakásban laksz és kizárólag gonosz szomszédaid vannak, akik nem fűtenek (melletted, alattad és feletted is), akkor körülbelül ugyanannyi hőt veszítesz az utca felé, mint a szomszédok felé, de ez azért ritka eset. Az általános eset ennél sokkal kedvezőbb, nagyrészt a saját fűtésedet fizeted.

élhetetlen 2014.01.21. 16:13:47

@verkli: A termosztatikus szelepek 7 foknál kapcsolnak be, Egy fűtetlen lahás hőelvonóként működik. De nem ez volt a lényege a megjegyzésemnek, hanem az, hogy, a mérés csak egy-két embernek éri meg egy házban, a többiek fizetik, és mindenki fizeti a mérés, leovasás, elosztás költségeit. Ha beértük volna csak a szabályozható fűtéssel, ezen egy-két ember kivételével mindenki kevesebbet fizetne. A mérés csak a mérést végző cégnek éri meg, de nagyon.

lüke 2014.01.21. 16:23:34

ajaj, Bertinek igaza van

káeurópaibankoló 2014.01.21. 17:12:36

Basszus, egy pszichológiai blogon tényleg elkezdenek vitázni a távfűtésről. Ez ennyire súlyos?

gmower (törölt) 2014.01.21. 17:20:21

Szerintem szinte teljes az átfedés a "hangos hülye" és a "felettem lévő pozícióban ülő idióta, csak azért került oda, mert hangos, rokon, haver stb." csoportok között :) A vezetők között nagyon ritkán találni hülyéket, kevés kivételtől eltekintve az átlagosnál okosabbak. Az már más kérdés, hogy a magasabb pozíciókba való kerülés általában olyan tulajdonságok meglétét kívánja, amelyek nem feltétlenül egy tisztaerkölcsű ember ismérvei: végletes önzés, mások manipulálásának képessége, ha kell hazugságokkal, törtetés, nyomulás, rivalizálók legyőzése, elnyomása stb...

Vajon a hangos őszes "úr" valóban hülye, vagy neki sikerült ügyes tereléssel, másoknak meggyőző baromságok bedobásával a csoportra erőszakolnia a saját érdekeinek megfelelő döntést? Aki a sarokban némán tűri, hogy az események a neki fagyos irányba haladjanak, majd ezt egy posztban engedi ki magából, az tényleg olyan okos-e? :)

verkli 2014.01.21. 17:21:10

@élhetetlen:
- A szelep előbeállításával le lehet határolni a minimális és maximális hőmérsékleteket (az adott szelep lehetséges tartományán belül, mondjuk 7 és 28 fok között) , az értékekről a közösségnek határozatot kell hoznia.
- A másik dolog már nem ilyen egyszerű. Mindenkinek megéri, ha képesek lakóközösségként együttműködni. Minél több az olyan lakó a közösségen belül, aki nem akar fizetni, próbál visszaélni a rendszerrel, stb, annál kevésbé lesz kedvező a többieknek. Ezen semmilyen fűtéskorszerűsítés sem tud segíteni. Én mindig feltételezem, hogy a közösség java szeretne előrelépni, és csak egy kisebbség próbálja ellehetetleníteni a működést. A leolvasó cégnek pedig nyilván megéri szolgáltatni, ahogy a pék is pénzt kér a kenyérért. A költségeket az el nem pazarolt hő ára bőven fedezi.

élhetetlen 2014.01.21. 17:51:01

@verkli: Látom, nem fogunk egyetérteni, de mindegy. A 7 fok a gyári érték, és nem kellett határozatot hoznunk. A fűtési költséget a fütéskorszerűsítéssel (szabályozhatóság) lehet csökkenteni, a méréssel nem. A méréssel csak, hogyan fogalmazzam, azokat az embereket lehet befolyásolni, akik egésznap folyatják a vizet, mert csak, mert nem mérik? Ez (remélem, „ha képesek lakóközösségként együttműködni”), nem jellemző. Megismétlem, a méréssel nem lehet csökkenteni a fogyasztást, és a mérő céget, aki nem termel értéket, azaz semmit nem ad hozzá a fűtéshez, nem lehet összehasonlítani a pékkel, aki árut ad. Mégegyszer: a mérés, elszámolás végterméke nem csökkentés, hanem plusz költség, nem kaptunk érte semmi „megehetőt”.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.01.21. 18:31:35

Nem tudom mi a jobb; ébernek és józannak lenni és vállalni a nehézségeket vagy kényelmesen belesüppedni a bornírt csekélyértelműség langyos posványába.

Mária 2014.01.21. 18:34:53

Műszaki kérdéseket miért a lakógyűlésen kell megbeszélni?

Hiszen az nyilván nem kérdés, hogy legyen-e rendes fűtés az összes lakásban. Ez nem eldöntendő kérdés, hanem megoldandó feladat.

A lakógyűlésen el kell magyarázni a problémát, be kell mutatni a kapott árajánlatokat, és utána meg nyújtsa fel a kezét az a kedves lakó, aki azt szeretné, ha nála fűtenének rendesen, de a tulajdonostársa meg fagyoskodjon tovább.

verkli 2014.01.21. 19:21:07

@élhetetlen:
- a TV-t sem hangolják be a gyárban a te csatornáidra, ez már a te dolgod.
- nem muszáj megegyezni a szomszédaiddal, lehet háborúskodni is, meg elégedetlennek lenni egy olyan dologban, ami könnyen kezelhető egy határozattal.
- az emberek 90%-a folyatja a vizet, ha nem mérik, ez bizony jellemző (sajnos még rám is)
- a mérés nem a lakásod fűtési költségeit csökkenti, hanem az utca fűtési költségeit (pazarlás), a feljebb írt módon. Bár az igaz, hogy ha eléggé felfűtöd az utcát, akkor a lakásodat már nem is kell, bár ez elég drága megoldás:)
- akkor a fodrászod sem termel értéket, sőt még el is veszi a hajadat, te meg fizetsz érte

nem baj, ha nem értünk egyet, beszélgetünk

nandras01 2014.01.21. 19:44:32

azért még van remény...
néhányan észrevették, hogy a poszt legkevésbé a fűtésről, lakógyűlésről szól :)

verkli 2014.01.21. 20:47:33

a poszt legkevésbé a pináról szól, némi fűtés meg lakógyűlés azért van benne. Abban viszont igazad van, hogy a fő téma az a hozzáállás, amit éppen most mutatsz: semmit sem adsz hozzá, de azért veszed a fáradságot, hogy átvedd a szót.

Wabbit 2014.01.21. 21:51:08

Érdekes poszt, bár ezt a lakógyűlés sztorit nem kellett volna erőltetni, a téma sokkal mélyebb ennél. A legtöbben mégis a társasházi fűtést boncolgatják. A tudomány és az egyház szembenállásának is ez a gyökere és a demokrácia is pontosan emiatt úgy szar ahogy van (persze nem gondolom, hogy a diktatóra jobb lenne, a meritokrácia talán). Egyébként szerintem nem kell butának vagy inkompetensnek lenni ahhoz, hogy valaki hülyeségeket kiabáljon hangosan. Épp elég, ha az illető komoly kognitív disszonanciát él meg. Azt fogja igaznak látni, amit látni szeretne (megerősítési torzítás, confirmation bias), akkor is, ha józan ésszel tudja, hogy ez nem így van. Rengeteg példát lehetne hozni erre, az emberek nagyon nagy hányada nap mint nap vezeti félre saját magát és csinál magából hülyét értelmesebb embertársaink szemében. Persze nem szól nekik senki, mert minek.
De ide tartozik a csorda effektus (bandwagon effect) is, ugyanis a hülyék sokkal könnyebben találnak maguknak társaságot, ami aztán végképp megerősíti őket abban, hogy igazuk van.
Ehhez nem feltétlenül kell kompetencia vagy inkompetencia, igazából az önismeret vagy annak a hiánya jelenti itt az igazi különbséget ember és ember között. Nekem a privát véleményem az, hogy a kognitív torzítások meglétére már iskoláskorban fel kellene hívni a gyerekek figyelmét, bár ez az ötlet valószínüleg nem aratna nagy sikert a hittan oktatás hívei körében. De talán egyszer eljutunk ide is.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.22. 04:39:05

@Wagem: Na megjöttél, londoni mekkdonalc takarító? A pakikkal foglalkozz, minket itthon haggyál lógva!

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.22. 04:40:25

@Wind Callman tér: Helló! Olcsó, kirándulásra való rövid nuncsakukat lehet kapni a neten. Csivava méretben!

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2014.01.22. 04:50:30

@Wind Callman tér: Ha nuncsakut és dobócsillagot is veszel, pelenkát kapsz ajándékba!

SarahConnor 2014.01.22. 06:21:41

Gyönyörű poszt a kommentjeivel együtt! Mint egy élő demonstráció!

Don Quixote de la Ferko 2014.01.22. 06:57:58

Bizony, szerintem se add fel, inkompetenciád csökkenni fog és előbb-utóbb ki mersz állni más mellett azért, hogy neked is jobb legyen.

Netuddki. 2014.01.22. 08:05:25

@Wagem: "Erősen baloldali Gyurcsányista.Mindenhol be is égeti magát."

Angyalbögyörő! Megsértettem valahol a lelkivilágodat, hogy itt árulkodol?
Mellesleg a jó édes anyád gyurcsányista!

а nagy hohohorgász 2014.01.22. 08:20:28

@Wind Callman tér: Még mindig összeszarod magad a kutyáktól? :-))

csakférfi 2014.01.22. 08:35:49

@Wabbit: A hülyéknek a statisztikai kimutatások kellenek véleményük megerősítéséhez.Ezt minden hülye tudja kivéve a "tudósokat".A tudósok sem tudják hogy hülyeségeket vizsgálnak amíg a hülyeség ellen bizonyítékot nem szereznek.Ami újabb társadalmi felmérésekból kimutatható.Magyarul minél több hülye embert kérdeznek meg annál általánosabb lesz a hülyeség. Így a tudósok is tényként kezdik kezelni hogy a hülyeség az igazság.

Hmmm... 2014.01.22. 10:30:45

Hmmm... szerintem az is hülye, aki sommás megállapításokat tesz ;-)

Én úgy látom, hogy ha egy házban vannak ilyen gondok, akkor azok gyökere a nem megfelelő kommunikációban rejlik. Ha egy közgyűlés előkészítetlen (pontosabban _csak formálisan és annyira_ van előkészítve, amennyire azt a társasházi örvény megköveteli, azaz, hogy _legyenek_ meghívóban szereplő napirendi pontok, stb), akkor nagy valószínűséggel a közgyűlés is _olyan_ lesz. Ha minden napirendi ponthoz kapcsolódóan lenne egy _megfelelő_ információtartalmú összefoglaló, amelynek révén a tulajdonos már akár előzetesen is döntésképes lehetne, akkor az _ok nélküli_ hangoskodás egyszerűen a táptalaját vesztené.

Sajnos, nekem is az a tapasztalatom, hogy közgyűlések nem kielégítően előkészítettek, és nem is lényegi kérdésekről szólnak... pontosabban azok vannak megcímezve, de túl kevés (esetleg nem is minden alternatívát tartalmazó) információval vannak megtámogatva... és én is sokszor érzékelek mindenféle megvezetéseket. Ebben közös felelőssége van a ház képviseletének (nagyon kiélezve és rosszmájúan: neki lényegében csak az a fontos, hogy minimális munkával "megtartsa a házat"), az szb-nek (amely nem kontrollálja megfelelően a közös képviselet tevékenységét), és a lakóknak (akik lassan belefásulnak a rossz tapasztalatokba, a "bölcs" megoldásokba, ... és különben is: majd a többiek megoldják).

Ha év közben is normális kommunikáció folyna a lakók, a lakók és az szb ill a kk, valamint az szb és a kk között, ha a dolgok átláthatók lennének és a közgyűlések annyira előkészítettek lennének, hogy ott a tulajok döntésképesek lennének, akkor a közgyűlések értelmes tartalmúak is lehetnének. Minél nagyobb egy épület, annál több partikuláris érdek van, és annál nehezebb az irányítás. Példák mutatják, hogy ha a dolgok átláthatóan vannak kezelve, az egyes érdekek is tisztázva vannak, ott jó kommunikációval és kellő bölcsességgel még a rövid- és hosszútávú kompromisszumok is kialakíthatók, és ott a hőbörgésnek sincs talaja. Viszont nem könnyű az ilyen rendszert kialakítani, és sok rossz beidegződéssel kell közben megküzdeni.

Toll (törölt) 2014.01.22. 10:42:02

Nagyon tetszett ez a poszt, be is tettem a blogot a kedvencek koze! Szerintem lehulyezni valakit az alkalmazott vita/ervelesi modszerei miatt, nagyon helytelen. Alapvetoen teljesen mellekes, hogy valaki a celjai eleresehez milyen modszert hasznal, hazudik, ervel, megalazkodik, vagy eppen verekszik. Ezek letjogosultsaga a kornyezettol es a szabalyoktol fuggenek, de a siker mindig az agresszivitastol, tehat a magabiztossagtol fugg. Egy box-meccsen ervelni verekedes helyett, nem celravezeto, hiszen a szabalyok adottak, de egy utcai tamadas soran lehet, hogy jo otlet, hiszen ott a feltetelek csak reszben adottak, de legalabb is keplekenyek. Mindket esetben csak az gyoz, aki magabiztosabb es agresszivabb. Egy gyengebb bokszolo is gyozhet, ha nagyon magabiztos, az erosebbnek meg eppen rossz napja van. Eppen ugy, egy hatarozott ervelessel, magabiztossaggal, az utcai tamado is elriaszthato.
A lakogyulesen sem az volt a lenyeg, hogy az osz bacsi hulye volt, a gepesz meg okos, hanem az, hogy a gyules nem fix szabalyok szerint zajlott le es a targyalas helyett egy magabiztosabban alkalmazott modszer nyert (hangosabb, magabiztosabb volt. A gepesz eleve ugy kezdte, hogy nem az o szakterulete a futes). Az pedig, hogy mi hulyeseg es mi nem, az meg teljesen mas terulet. A posztolo sajnos azzal a prekoncepcioval kezdi, hogy az osz bacsi hulye volt es ezt a kommentalok el is fogadjak. De mi arra a bizonyitek, hogy tenyleg tevedett? Dunning es Kruger dokik helyes korulmenyek kozott vizsgaltak a jelenseget, vagy ok is prekoncepciokkal eltek? Vakteszt volt, vagy onkentelenul is skatulyaztak? ...Szerintem, de bizonyitani ugysem tudom az itt leirtakat. :-)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.22. 18:00:57

@gmower: Erre igen csak ellenpélda az a hihetetlen mennyiségű felkapaszkodott fullidióta, akiket a saját embereik húznak ki a bajból, illetve akik szemmel láthatólag hiányos ismereteik ellenére magasra jutottak a ragnglétrán. Ugyanis elméletben az lesz a vezető, aki okos, de gyakorlatban, főleg itthon az, aki jobban nyal...

Hogy ez is egyfajta intelligencia? Lehet, de nagyon nem hasznos.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.22. 18:02:38

@Toll: " De mi arra a bizonyitek, hogy tenyleg tevedett?"

Ez :
" a fenti lakók ne kényeskedjenek, különben is inkább arról kéne beszélni, hogy ki koszolta össze a falat a lépcsőházban. Páran jelzik neki, hogy igen, érthető az ő gondja is, de most nem ez a téma. "

Ha esze lenne, látta volna a megoldásra váró problémát, és nem terel. Persze lehet, hogy csak fázós, és élvezi a meleget, de attól még nekem belefér a "hülye" fogalmába...

Wabbit 2014.01.22. 20:08:57

@csakférfi: Mi mutatható ki társadalmi felmérésekből? A tudósok dolga abból áll szerinted, hogy minden elképzelhető lehetőséget megvizsgálnak (ennyire hülyék lennének szerinted?) aztán sorban megpróbálják bebizonyítani róluk, hogy nem igazak, és amelyikről nem tudják bebizonyítani, hogy hamis, az igaz lesz? (Ezt te mondtad nem én.)

Mi mutatható ki társadalmi felmérésekből? Az, hogy mit csinálnak a tudósok?

Ennek így se füle se farka, de érdekelne, hogy mire akarsz kilyukadni.

Wabbit 2014.01.22. 20:25:37

@Toll: "Szerintem lehulyezni valakit az alkalmazott vita/ervelesi modszerei miatt, nagyon helytelen."
Ez attól függ, hogy az érvelési módszereit mire használja. A szemet szemért vitamódszer nem XI. századi, és nem intelligens. Ha megtámadnak az utcán lehet, hogy nincs jobb választásod, de a lakógyűlés pont nem ilyen eset.

"Alapvetoen teljesen mellekes, hogy valaki a celjai eleresehez milyen modszert hasznal, hazudik, ervel, megalazkodik, vagy eppen verekszik. Ezek letjogosultsaga a kornyezettol es a szabalyoktol fuggenek, de a siker mindig az agresszivitastol, tehat a magabiztossagtol fugg."

Az aggressziónak nincs létjogosultsága, ha a saját céljaid eléréséről van szó. Legfeljebb akkor, ha mondjuk tagja vagy a maffiának. Nem vonom kétségbe, hogy ez lehetséges, bár ez akkor is eléggé pszichopata álláspont. Azt viszont nem kétlem, hogy sok függ a magabiztosságtól - akkor, ha pillanatnyi érdekek érvényesítéséről van szó. Szerencsére nem ilyen világban élünk (még ha ez onnan Magyarországról nem is látszik). Vannak olyan helyzetek is, amikor semmire nem mégy azzal, ha erőszakos vagy magabiztos vagy. Szerintem kicsit egyoldalúan látod.

"De mi arra a bizonyitek, hogy tenyleg tevedett?"
Az, hogy a saját jól felfogott érdekei miatt elkezdett terelni, hogy nehogy már ő járjon rosszabbul. Nem akar többet fizetni, de a meleget szereti. Meg a pofája is épp elég nagy ahhoz, hogy kamu tereléssel érvényt szerezzen a saját érdekeinek. Elvárja a ház összes lakójától, hogy tettesse magát hülyének. Mert ő hangos, azért. Ez mégis mennyiben különbözik attól, ha fegyvert fognak a fejedhez, hogy add oda a pénztárcád?

gmower (törölt) 2014.01.23. 08:41:50

@ColT: "akik szemmel láthatólag hiányos ismereteik ellenére magasra jutottak a ragnglétrán. Ugyanis elméletben az lesz a vezető, aki okos, de gyakorlatban, főleg itthon az, aki jobban nyal..."

A vezetőnek tejesen más ismeretanyagra van szüksége, mint a beosztottnak. Szakmailag jónak lenni neked, a végrehajtó beosztottnak kell. A vezetőnek teljsen más dolgokban kell jónak lennie, az adott terület szakmai részéhez annyit kell csak értsen, hogy azért nagyon könnyen ne lehessen megvezetni, vagy még annyira sem, ha tesz a csapatába egy hozzá maximálisan lojális hozzáértőt, aki figyelmezteti a többiek sumákságaira.

Viszont van egy elég széles társadalmi réteg, aki a saját sikertelenségét azzal magyarázza, hogy a másik nála sokkal butább, csak azért került oda, ahol van, mert jobban nyal. Mert nyilván mindig a másik a hülye :) Persze ez nem magyar sajátosság, ez mindenhol így van, az emberi irigység elég konstans a bolygón.

"Ha esze lenne, látta volna a megoldásra váró problémát, és nem terel. Persze lehet, hogy csak fázós, és élvezi a meleget, de attól még nekem belefér a "hülye" fogalmába... "

A mai társadalmi modell az önérdekre épül. Így én nem mondanám, hogy az a "hülye" aki ennek meglelően a saját érdekét tartja szem előtt a többiekével szemben. Nyilván látta a megoldásra váró problémát, és szerintem azt is nagyon jól látta, hogy neki nem jelent problémát, csak másoknak, viszont neki is fizetnie kell, az elhárításához. Ügyesen ráerőszakolta a saját érdekének megfelelő kimenetelt a lakóközösségre, amiből én inkább arra következtetek, hogy egyáltalán nem hülye. Hogy szemét-e a többiekkel? Igen, teljes mértékben. Hogy jó-e, ha az önérdek előrevalóbb egy társadalmi modellben, mint a közjó?Szerintem nem.

Szóval az-e a hülye, aki sikeresen érvényesíti saját akaratát, vagy az, aki némán, lesütött fejjel a sarokban tűri, hogy az ő érdekeivel szembeni döntés szülessen nyilvánvaló baromságok alapján, majd egy blogon önti ki magából saját sikertelenségének fájdalmát?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.23. 20:02:19

@gmower: "A vezetőnek tejesen más ismeretanyagra van szüksége, mint a beosztottnak. Szakmailag jónak lenni neked, a végrehajtó beosztottnak kell."
Azokról beszélek, akik a vezetői munkájukhoz is fullhülyék. Én is tudom, hogy a vezetőnek más ismeretanyag kell, de pl. van ezek között sok olyan, aki a beosztottak közül emelked... nyalta fel magát, és még véletlenül sem úgy, hogy jól végezte volna a munkáját :D (Illetve azért az sem árt ám, ha a vezető tisztában van az embereinek munkájával, illetve a cég tevékenységének alapfogalmaival, amik tapasztalatom szerint nem szoktak meglenni. Vö. a megfelelő végzettség nélküli szakpolitikusokkal.)

" csak azért került oda, ahol van, mert jobban nyal"
Figy, én pl. senkinek nem hízelgek, nem is szoktam kiemelt pozíciókat kapni, sem semmi. Volt már pár főnököm, aki jó volt, szerették az emberei, de kigolyózták. Olyanok, akik később bizonyították, hogy teljesen alkalmatlanok mind szakmailag, mind emberileg. Biztos ez is csak az én tévképzetem persze (meg annak a pár embernek, akit megszívattak ezzel az ürgével :D )

"szerintem azt is nagyon jól látta, hogy neki nem jelent problémát, csak másoknak, viszont neki is fizetnie kell, az elhárításához."
Intelligens ember képes belátni a csoportérdeket, emberséget, és hasonló szempontokat. Nyilván ügyes volt a ráerőszakolásban, csak ez mondjuk pont a hiányosságait mutatja :D

"majd egy blogon önti ki magából saját sikertelenségének fájdalmát? "
Egy jelenségről írt, nem pedig panaszkodott. A lakógyűlés csak egy példa volt.

gmower (törölt) 2014.01.24. 07:58:02

@ColT:

Természetesen kivételek mindig vannak, de a kevés saját tapasztalatot az egész társadalomra kivetíteni nem szerencsés. Én az ellen az általános tévképzet ellen érvelek, hogy a vezetők mind hülyék, és mind csak kapcsolatainak köszönhetően kerültek oda. Ez legalább 90%-ukra nem igaz, és szerintem súlyosan sérti a vezetők jelentős többségét, akik rengeteget tanultak és dolgoztak azért, hogy oda kerüljenek, ahol vannak. Gondold ezt végig olyan szempontból, amikor egy nyolc általánost végzett árokásó munkás osztja az észt a kocsmában, hogy bezzeg a köcsög két házzal arrébb (ez lennél Te) szarrá keresi magát, mert biztos benyalta magát oda. Gondolom nem értesz vele egyett, és nem is esik jól, ha életed munkáját ennyire értékelik. Politikai pozíciókról beszélgetni meg teljesen értelmetlen, minden értelmes ember tisztában van azzal, hogy ilyen helyeken a szükséges ismeretanyag a kikezdhetetlen lojalítás, és a gátlás nélküli hazudozásban merül ki. Ezért nem lesz naív álmodozókból sohasem jó politikus.

Visszatérve még a sztorira. Ugyanazt mondjuk, csak épp mást értünk a szavak jelentése alatt. Szerintem az intelligencia, az okosság fogalma kicsit sem takar erkölcsi tartalmakat. Egy bűnöző is lehet okos ugye, sőt, a legnagyobb bűnözők általában egyben zsenik.

Reactor 2023.04.12. 19:23:33

@gmower (törölt): Valóban: a vezetők ismeretanyaga legtöbbször kimerül annyiban, hogy minél jobban tudjon basáskodni a beosztottak fölött. Legyen jó nagy a pofája, az se baj, ha teljesen hülye az adott szakterülethez. Konkrétan a gyapotföldi felügyelőkkel vannak egy szinten, és ha tehetnék, jól oda is sóznának a bikacsökkel.
Ez pedig nem általános tévképzet, hogy a vezetők döntő többsége a kapcsolatai vagy a jó nyelvtechnikája miatt került oda, ahova - maximum te tartod annak. Kishazánkban urambátyám-rendszer van, mái napig ez a bevett gyakorlat. Ha valaki politikailag az aktuális rezsim kegyeltje, illetőleg úgy hajlik a gerince mint a nád, az mindenféle szaktudás nélkül is könnyen vezetői pozíciót kaphat. Magad is elismerted - igaz, finoman és ködösítve - hogy számukra nem fontos ismerni az adott szakterületet. Tehát az adott szakterülethez igenis lehetnek tökhülyék. Még a nyolc általánost végzett kocsmázós árokásónál is hülyébbek. És ez messze nem csak a politikai bársonyszéken ülőkre igaz ám: nézd meg Gates uraságot például. Az MS-DOSnál még odatette magát, aztán a Windows-nál kezdett elgurulni a gyógyszere, gyakorlatilag az XP volt az utolsó, amire nagy jóindulattal és 3 szervizcsomaggal azt lehet mondani, hogy nyomokban operációs rendszerre emlékeztető módon működik. Azóta pedig egyre-másra kapjuk a félkész, használhatatlan szörnyszülött Windows-okat, amiknél már a számozást is elbaszták, és már azért is rimánkodni kell, hogy az erre megírt programok baj nélkül fussanak (szerencsére a DRM meg a kémszoftverek tökéletesen működnek). Vagy Warren Buffet: a fenenagy "tudása" kimerült annyiban, hogy Charles Ponzi rendszerét spanyolviaszként tálalta a nagyérdeműnek, amikor már senki nem emlékezett Ponzira, és jól megszedhette magát, igaz, mások kárára, de hát a piramisjáték már csak ilyen. Ehhez se kellett valami föjdemekkora intelligencia, ahogy Tribuszernénak se a sokdiplomás zsenik dőltek be.
Ennek semmi köze az irigységhez, ez egy konkrét tény: a pozíciók jórészét nem érdem hanem kapcsolati tőke és a befolyás adja. Ha ezek nincsenek, marad a hajbókolás vagy a vastag boríték. Úgyhogy nyugodj bele: nekik van igazuk és te tévedsz. Akkor is, ha nem látod be.
süti beállítások módosítása