Előre is elnézést kérek azoktól, akik fodrászatokban, mozdonyokon, szupermarketekben, atomerőművekben, vagy utcai hamburgeresnél dolgoznak - ez a poszt megint az irodai munkások százezreiről fog szólni, legyenek könyvelők vagy reklámszövegírók. Múlt héten a New York Times idézett egy amerikai kutatást, amiben azt nézték meg, hogy vajon a rugalmas munkaidő, a távmunka lehetősége milyen hatással van a dolgozók életének és munkájának minőségére, jobb lesz-e nekik és a munkáltatójuknak, vagy rosszabb, ha megengedik, hogy az alkalmazottak maguk osszák be az idejüket.
Én, a magam részéről a dolgozós éveim kezdete óta a rugalmas időbeosztás híve vagyok. Nem azért, mert szeretek reggel sokáig aludni, és inkább este tízkor dolgozgatni. Sokkal inkább az az oka, hogy jobban tudok otthon, tréninggatyában, törökülésben ülve belemélyedni egy feladatba, mint egy irodai asztalnál nyolc ember között ülve, hat telefonálást szimultán hallgatva, az érkezőkre mosolyogva és velük szót váltva összehozni valami munkára emlékeztető dolgot. Munkahelyeimmel mindig szerencsém volt, nem dolgoztam olyan helyen, ahol az otthoni munkára ne adtak volna lehetőséget. Olyan is volt, ahol ez nem volt divat, de a főnököm a kérésemre simán belement, hogy ha elkészülök a dolgommal, akkor felőle bárhol is csinálhatom. Nem lett ebben sok követőm, a többiek továbbra is inkább szétválasztották az életüket, és az irodában dolgoztak az irodán kívül pedig "éltek", de nekem jól működött. Ezt csak azért írom le, hogy ha más is van, aki úgy érzi, hogy inkább nekilát otthon reggel nyolckor dolgozni, ahelyett, hogy egy órát zötyögne kiskosztümben a buszon be a munkahelyéig, akkor tegyen egy próbát, még ha nem is szokás ez ott, ahol dolgozik - általában a munkahelyeken is több az ember mozgástere, mint azt előre, pesszimistán elképzeljük.
Na de az egy dolog, hogy nekem jól működik a munkahely és az otthon határainak összemosása, de mit mondanak erről a tudományos eredmények? Vagy legalábbis az a kutatás, amit most idézni szeretnék. Egy nagyvállalat informatikai részlegén tervezték meg a rugalmas, távmunkában is végezhető új munkarendet. Szociológusok, pszichológusok, orvosok dolgoztak a projekten, hogy tényleg átfogó képet kaphassanak a dolog hatásairól, előnyeiről, hátrányairól. Azért írtam, hogy megtervezték, mert ehhez előkészítés kellett, ha csak úgy durrbelebumm azt mondták volna, hogy hétfőtől mindenki ott végzi a munkáját, ahol akarja, akkor nem biztos, hogy működő modellhez jutottak volna. Nem csak az alkalmazottak, de a menedzserek gondolkodását is gyúrták a bevezetés előtt. Tréningen képezték ki a főnököket, hogy hogyan fogadják el, és bátorítsák az embereiket, hogy egyforma prioritásként kezeljék életükben a családi és a munkahelyi feladatokat, és úgy osszák be az idejüket, ahogy nekik a legmegfelelőbb. Majd a részleg egyik felénél bevezették a rugalmas időbeosztást, a másiknál maradtak a régi szabályok, hogy ők kontrollcsoportként összehasonlítási alapot képezzenek a rugalmas beosztással élő dolgozók mellett.
Az eredmény az lett, hogy a rugalmas beosztásba kerülő dolgozók nagyjából megduplázták az otthoni munkával töltött óráikat, az eddigi tíz helyett majdnem húsz órát dolgoztak hetente otthon. Az összmunkaidejük nem változott. Mivel a prioritások is változtak, azaz az emberek sokkal inkább az eredményre, mint a munkahelyen töltött időre fókuszáltak, ezért sok értelmetlen, vagy jóindulattal mondva alacsonyabb értékű meeting kimaradt az életükből, ami mindenkinek jót tett. A régi időbeosztás szerint dolgozókkal összehasonlítva a rugalmas munkarend szerint élők boldogabbnak, kevésbé stresszesnek érezték magukat, és azt gondolták, hogy most sokkal hatékonyabbak tudnak lenni, mint régen. Több energiát éreztek magukban, és azt jobban a munkára tudták fordítani. A munkájuk minősége nem változott, se jobban, se kevésbé jól nem dolgoztak - de nyugodtabbak voltak.
Erin Kelly professzor, a kutatás vezetője szerint ahhoz, hogy az ilyen programok sikeresen működjenek egy munkahelyen fontos, hogy a teljes részlegben bevezessék. Mondja, mint ahogy az elején hozott saját példámban írom, hogy vannak olyan esetek, ahol a főnök egy-egy beosztottnak megengedi az otthoni munkavégzést, de ezek a megállapodások nem igazán publikusak, ami azt jelzi, hogy a cégkultúrában mégsem elfogadott.
Az is lényeges, hogy mindenki értse: nem kötelező otthonról dolgozni. Ha valaki csak az irodában szeretné tenni a dolgát, akkor tegye azt. És aki sokat dolgozik otthonról, annak is el kell töltenie valamennyi időt az irodában. Fontos a bentlét, a munkatársakkal való beszélgetések, vagy a meetingek során lényeges összefüggésekre ráébredhetnek, a közös munka, együttgondolkodás sokkal jobb eredményekhez vezethet, mintha mindenki egyedül küzd a maga kis szeletével. Az e-mailezés, telefonálás nem helyettesíti a személyes kommunikációt.
És van még egy szempont, ami árnyalja a képet. Azok, akik továbbra is a hagyományos munkaidőt töltötték bent az irodában, elkötelezettebbnek és szorgalmasabb munkaerőnek tűntek a munkatársak és a vezetők szemében. És ez bizony meglátszott a teljesítményértékelésükben és az előléptetéseikben is. Ha valaki bent az irodában töltött túlórányi időket, akkor azt sokkal odaadóbb munkaerőnek gondolták, függetlenül attól, hogy az illető mennyit töltött a gépénél ülve a Facebook előtt, vagy a barátaival levelezve. A kutatásban résztvevő dolgozók öntudatlanul tisztában voltak ezzel. Azt írják, hogy csomóan mindenféle rituálét eszeltek ki, hogy azt a látszatot keltsék, csak egy pillanatra álltak fel az asztaluktól, és máris jönnek vissza. Voltak, akik elugrottak edzeni, vagy elmentek a gyerekért, de előtte rádobtak egy zakót a székükre, vagy otthagytak az asztalon egy félig megevett ebédet - jelezve, hogy itt vannak, épp csak pár percnyi egyebet tesznek.
Az irodában töltött idő és a munkatárs által végzett munka színvonala közti pozitív együttjárás tudattalanul van beleplántálva az emberek fejébe. Ezért, a kutatók szerint, nagyon nehéz felvenni a harcot ellene. Azokon a munkahelyeken, ahol a rugalmas munkarend bevezetésével kacérkodnak, érdemes mindenkiben tudatosítani, hogy létezik ez a torzítás, és tanítani kell, hogy legyenek képesek elfogulatlanabbul, az eredményre koncentrálva megítélni valaki munkáját.
Összefoglalva tehát jó, ha otthonról lehet dolgozni, kisebb a stressz, több és megfelelőbb idő jut a családra, több energiája marad a dolgozóknak élni. De öngólt lő az, aki teljesen kivonja magát a munkahelyi életből. Szükség van személyes kapcsolattartásra a kollégákkal, a vezetőkkel, azért, hogy az együttműködésből fakadó előnyöket felhasználhassa a saját feladataiban, és azért is, hogy jobb színben tűnjön fel a többiek előtt.