A munkahelyemen többnyire együtt járunk ebédelni. Nehéz tagadni, hogy sokaknak - nekem is(?) - ez a közös ebéd a nap fénypontja. Épphogy elkezdődik a déli harangszó, egyikünk vagy másikunk felnéz, és felteszi a kérdést, hogy na, ebéd? Többen bólogatnak, majd szép lassan szedelőzködni kezd a társaság, ki gyorsabban, ki tovább molyolgatva, és olyan öt-tíz perc múlva levonul a csapat az étterem felé. Az egyik munkatársnőm, csendes, jól alkalmazkodó alkat, szintén oszlopos tagja az ebéd-klubnak. Mindig kedvesen csapódott a többiekhez, nyugodt ...